Így javíthat Kína nemzeti kriptovalutája az ország gazdaságán

A legfrissebb hírek szerint 2020 elején indulhat a kínai e-jüan. Az elején óvatosak lesznek, és csak a fogyasztókra összpontosítanak.
A legfrissebb hírek szerint Kína nemzeti kriptovalutája, az úgynevezett e-jüan 2020 elején indulhat. Ez lesz a világ első nemzeti kriptovalutája. Azonban egyes források szerint Kína nagyon óvatosan fogja elindítani az új pénzt.
Ez az új technológia nagy port kavarhat, így Kína minden lépését alaposan megfontolja. Az elején csak a vásárlók költekezéseire fognak összpontosítani.

Kína vezető szerepet kap a blokkláncszektorban

Nem okozhat meglepetést, hogy a világ számos pénzügyi intézménye kutatja már a kriptovalutákat. Egyesek még saját digitális valuták indítását is tervezik, azonban a Kínai Jegybank – amely élen jár mindebben – valószínűleg aggódik a bitcoin és a Facebook libra sikere miatt.
Az űrversenyhez hasonlóan, a világ most is azt figyeli, hogy melyik ország lesz az első a kriptoszférában. Egyelőre úgy tűnik, hogy Kína vezeti a versenyt, főleg az USA-val szemben. Persze Kína nagyon titkolózik az új kriptovalutájával kapcsolatban.
Novemberben azonban Mu Csang-csun, a jegybank helyettes vezetője elárult néhány titkot. Elmondása szerint az e-jüan számos kereskedelmi bankon keresztül lesz elérhető. Ilyen az Ant Financial és a Tencent. Ez a két bank élen jár az online fizetések terén is.

Az e-jüan előnyei

Az új digitális pénz számos előnnyel járhat a felhasználók, de Kína kormánya számára is. A blokkláncnak köszönhetően Kína kormánya az összes e-jüan–fizetést lekövetheti.
Ez sokat segíthet a pénzügyi megfigyelőknek az olyan törvénytelen tevékenységek feltárásában, mint a pénzmosás és adócsalás. A felhasználók számára a fizetések sokkal biztonságosabbak és hatékonyabbak lehetnek.
Az új technológia emellett Kína olyan területein is segíthet, amelyek eddig nem voltak elérhetők. Arról nem is beszélve, hogy hozzájárulhat az ország 341 milliárd dollárnyi adósságának leküzdéséhez.
Emellett Kína legnagyobb problémáin is segíthet, például azon, hogy egyesek egy fedezetre több hitelt is felvesznek. A megosztott főkönyv lehetővé teszi az ilyen jellegű adatok tárolását és gyors elérését, így az országban eltűnhetnek az efféle csalások.
Végül a helyi vállalkozásokon is segíthetnek, ahol továbbra is bankjegyekkel fizetnek. A digitalizációval a csalások is elkerülhetők, amely a vállalkozások mellett az egész országon segíthet.
A blokklánc és a kriptopénzek továbbra sincsenek szabályozva a világ számos pontján, így sokan megkérdőjelezik, hogy valóban jó ötlet-e Kína számára az e-jüan.
Mások – mint a Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója – azonban úgy hiszik, hogy ezzel az új mechanizmussal a jüan az egész világon elterjedhet.

Olvastad már? Egy bitcoinfejlesztő rávilágított a bitcoin jövőjére

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Tokenizált betétek: közös rendszert tesztel Kanada

Kanada legnagyobb bankjai most közösen próbálják meg a blokkláncra költöztetni a hagyományos bankbetéteket – és ezzel a digitális pénz egyik legfontosabb, intézményi felhasználási területét tesztelik. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.