Idén nem számíthatunk bitcoin árfolyamrobbanásra

-

A MarketWatch egyik profi kereskedője szerint nincs sok esély rá, hogy idén visszaáll ötszámjegyű árfolyam fölé a bitcoin.

Olvastad már? Már bitcoinban is kifizethetjük a vagyonadót egy kanadai városban

A 2018-as év mindenképpen medve piacnak mondható, novemberben hatalmas mennyiségű eladás történt, kétszámjegyű összegekkel csökkent a bitcoin árfolyama, mely 5.600 dolláros mélypontra süllyedt.

A kriptoszférában egyre népszerűbb az opciós kereskedés, mely során arra fogadhatunk, hogy egy adott eszköz árfolyama elér-e egy bizonyos összeget.
Emmanuel Goh, a JPMorgan Chase korábbi kereskedője és a kriptoadatokat elemző Skew alapítója nyilatkozott a MarketWatchnak.  A kriptopénzekkel kapcsolatos opciós kereskedések napi forgalma megkétszereződött év eleje óta.
Goh véleménye:

 „Van egy 10.000 dolláros szeptemberben lejáró becslésünk ötös delta értékkel.”

Ez azt jelenti, hogy egy kereskedő szerint 5% esély van rá, hogy a bitcoin árfolyama 10.000 dollár lesz szeptemberre.
Goh szerint 20.000 dolláros becslést is talált júniusra, de szerinte ez esélytelen. Az opciók lehetőséget nyújtanak, hogy egy adott dátumon fix áron vásárolhassunk egy eszközből, de a pozíció nyitása nem jár vásárlási kötelezettséggel.
A „kriptotél” elhúzódása ellenére számos szakértő és kereskedő továbbra is bízik a vezető kriptopénzben.
Arthur Hayes, a BitMEX vezérigazgatója és társalapítója nemrég azt mondta, hogy szerinte már idén ismét eléri a 10.000 dollárt a bitcoin árfolyama és jövőre akár a 20.000 dollárt is.
A tavalyi összeomlás alatt Tim Draper,  a milliárdos kockázati tőkebefektető azt mondta, hogy 2022-re 250.000 dollár lesz a bitcoin árfolyama. Draper nemrég azt is elmondta, hogy öt éven belül nevetségessé és elavulttá válik minden fiatpénz.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Az ausztrál hatóságok szerint a kriptopénzek értékpapírnak számítanak

Az ausztrál tőzsdefelügyelet, az ASIC elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a kriptopénzek értékapírnak számítanak, így az ő hatáskörükbe tartoznak. Joe Longo emellett azt is elmondta,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!