A jelek szerint a felhalmozási fázisban vagyunk, a többség az emelkedésre vár. A tőzsdék által tárolt BTC mennyisége továbbra is csökkenő trendben van, ez arra utal, hogy mind a bálnák, mind a kisbefektetők a felhalmozás útjára léptek.

A CryptoQuant számai alapján a tőzsdéken jelenleg 2,4 millió bitcoint tartanak a felhasználók, ez körülbelül 25 milliárd dollárt ér.

2019 októberében ezzel szemben 2,8 millió coint tároltak náluk, 30 milliárdnyi értékben. A piaci szereplők így egyre kisebb mértékű eladási nyomást produkálnak az árfolyamra.

Forrás: CryptoQuant

A beutalások növekedése az esetek többségében áreséshez vezet, hiszen a tulajdonosok főleg akkor küldik be tőzsdére a kriptóikat, ha el akarják adni.

A beutalás lassulása ennek a fordítottját jelzi, a befektetők egyre kevésbé akarnak eladni, inkább felhalmoznak, és várnak a magasabb árra.

Egy másik mérés alapján ugyanezen időtartam alatt a beutalások mértéke csökkent. Az elmúlt két hónapban általánosságban nem volt nagy változás ebben az indikátorban, mikor azonban az ár 10300-ról 10700 fölé ugrott, a beutalások száma hirtelen lecsökkent.

10407 dollárnál pedig egy bálna-csoportosulás tűnt fel. Ez azt jelenti, hogy a nagypályás játékosok ezen a szinten elkezdik felvásárolni az újonnan kibocsátott coinokat, és azokhoz nem nyúlnak a továbbiakban.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felhalmozás ezen a szinten folytatódik tovább.

Ha figyelembe vesszük ezt a trendet, és azt, hogy a BTC elég erősen tartja magát 10000 dollár fölött, akkor érthető, hogy a befektetők többsége pozitív, és nem akar eladni a közeljövőben.

Forrás: CryptoQuant

Mivel pedig nem látszik, hogy visszatérne az eladási nyomás, az árfolyam stabilnak tűnik, a bitcoin határozottan egy erős negyedéves zárás felé tart.

Egy másik lehetséges magyarázat a tőzsdei tárcák karcsúsodására az ez utóbbiakat érő kibertámadások. Pont a napokban lovasítottak meg 150 milliót az egyik kriptotőzsdéről, miután a tárcáik kulcsai kompromittálódtak.

Erős negyedév

A Skew adatai alapján a bitcoin mostani negyedéves zárása a második legjobb lehet az eddigi története során. 9140-en zárta a második negyedévet, most pedig 10600 fölött kell maradnia, hogy megszerezze a képzeletbeli dobogó második helyét.

Forrás: Skew

Több oka is lehet, hogy miért teljesített ilyen jól a BTC, ezek közül az egyik leginkább emlegetett az a korreláció a bitcoin és az arany, meg az USA tőzsde között, miután az Egyesült Államok elfogadta a pénzügyi stimulus kibocsátását.

Még több közösségi élményre vágysz? Gyere és mondd el véleményed egy cenzúrázatlan, barátságos környezetben!

Az alapkamatok alacsonyak, a stimulus pénzt hozott a gazdaságba, ezek kombinációja kedvező hatással járt a bitcoinra.

„Már csak egy nap, és még mindig úgy néz ki, hogy az eddigi második legjobb zárást fogja produkálni a bitcoin.”

Az év végéig még három komoly faktor is hathat az árfolyamra, ezek a gyengülő dollár, egy újabb stimulus-csomag, és a várva-várt koronavírus-vakcina.

A FED megduplázta az inflációs várakozását, ahogy a dollár tovább gyengül a többi főbb valutával szemben.

Ez az előrevetített gyengélkedés nehéz helyzetet teremthet a részvénypiac számára, viszont a bitcoin és az arany közvetlenül részesülhetnek az előnyeiből, hiszen azok ára pont a dollárral szemben van megállapítva.

Olvastad már? A részvételi problémák ellenére 90%-ig készen áll az Ethereum 2.0 indulásának próbája

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon. Legyen szép napotok! 🙂

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.