Huawei vezérigazgató: „Miért várjunk arra, amíg mások kiadják?”

-

A kínai Huawei techóriás vezérigazgatója úgy gondolja, hogy Kína versenybe tud szállni a Facebookkal a piaci részesedését saját digitális valutájának kiadásával.

Huawei vezérigazgató: „Miért várjunk arra, amíg mások kiadják?”

A nemzeti Sina híroldal számolt be az Olaszországban tartott július 18-ai sajtókonferenciáról, Ren Zhengfei úgy hiszi, hogy Kína is könnyedén indíthatna saját digitális valutát azokkal az értékekkel, melyet a Facebook Librája nyújt.

„Kína is indíthatna egy hasonló valutát. Minek várjuk arra, amíg mások kiadják? Egy ország ereje mindig nagyobb lesz, mint egy internetes cégé.” válaszolt egy olasz újságíró, Fabio Savielli kérdésére.

A kijelentést azután mondta, hogy Kína központi bankja a People’s Bank of China (PBoC) aggódik amiatt, hogy a Libra némely tekintetben veszélyt jelenthet az ország gazdaságára.

Peking is saját digitális valutát fejleszt

Wang Xin, a PBoC elnöke a hónap elején azt mondta, hogyha a Libra értéke az amerikai dollárhoz lesz kötve, akkor Kína hátrányba kerülhet.

„Ha így lesz, akkor egy sor gazdasági, pénzügyi és nemzetközi politikai következménye lehet.” – állította

Egyes források szerint Peking is saját digitális valuta fejlesztésén dolgozik, de pontosabb részleteket egyelőre nem tudni.

Lehet érdekel! Hogyan juthatsz MicroCoinhoz?

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!