Hatalmas veszteségeket szenvedett a Bithumb tőzsde

A Bithumb tőzsde nemrégiben jelentette be, hogy szervezeti problémákkal küzd, amelyek miatt elhalasztják a részvénykibocsátásukat, pár nappal később pedig nyilvánosságra hozták, hogy az éves bevételük 57,6%-kal esett vissza.

A Dél-koreai kriptotőzsde 2023-ban kevesebb, mint feleannyi bevétele tett szert, mint 2022-ben, a csökkenés mértéke pedig eléri az 57,6%-ot, erről számoltak be a helyi hírforrások.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A bevételek mellett ráadásul a nyereség is nagyot esett, valójában még komolyabb mértékben, 74,5%-os visszahúzódást tapasztalt a cég.

Az üzletmenet profitot termel, immár negyedik éve folyamatosan, ez mégis jelentős csökkenésnek számít.

A Bithumb elmondása alapján a bevétel csökkenése mögötti legfőbb ok a kriptopénzek árfolyamának a bedőlése, a kriptopiaci esés miatt.

A tőzsde emellett a tavalyi év negyedik negyedévében jutalékmentes kereskedési lehetőséget nyújtott a felhasználói számára, ez pedig szintén hozzájárult a bevételek csökkenéséhez.

A Bithumb az utóbbi években arra fókuszált, hogy a nehéz piaci körülmények ellenére is a lehető legszélesebb körű lefedettséget biztosíthassa az országban, és a szóvivőjük elmondása szerint továbbra is a rendszereik megerősítése az egyik elsődleges célkitűzés.

Nem érkeztek jó hírek a globális kriptopiacról sem a Bithumb számára, mivel a Crypto.com tőzsde a napokban jelentette be, hogy elindítja a saját Dél-koreai részlegét a helyi ügyfelei számára. Ez hatással lehet a Bithumb piaci részesedésére.

A Bithumb késlelteti az IPO-t

A Bithumb részvénykibocsátást akart végezni, hogy az első, részvénytársaságként működő kriptotőzsde lehessen Dél-Koreában, ezt már 2023 novemberében bejelentették.

Az akkori híradások arról szóltak, hogy a helyi Kosdaq tőzsdén 2025-ben jelenne meg a Bithumb.

A cég később hivatalosan is megerősítette, hogy értékpapír-kibocsátásra készülnek, és már meg is kezdték az ehhez szükséges lépéseket.

Viszont miután a korábbi vezető, Lee Jeong-hoon személye körül problémák merültek fel, a Bithumb a jelentések szerint behúzta a féket a részvények terén.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A hivatalos bejelentés alapján mindenesetre nem jogi problémák miatt halasztják el a részvénytársasággá válást, hanem azért, mert a vállalati belső folyamatokat át akarják alakítani, hogy alkalmazkodni tudjanak a változó intézményi körülményekhez.

Dél-Korea pénzügyi hatósága, az FSC nemrégiben adott be egy törvényjavaslatot, amely alapján a kriptoipari vállalatok vezetőségi tagjainak előzetesen regisztráltatni kellene magukat a hatóságnál, mielőtt elkezdhetnék a megbízatásukat.

Ha ez a javaslat életbe lép, akkor az új vezetőknek az FSC jóváhagyására is szükségük lesz, hogy elfogadják a pályázataikat.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Mark Yusko jóslata szerint a Bitcoin 2024-ben elérheti a 150.000 dollárt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin-bálnák újra agresszívan gyűjtenek – közel két hónap után fordult meg a trend

December első napjai látványos változást hoztak a Bitcoin nagy szereplőinek viselkedésében. A Santiment adatai szerint a 10 és 10.000 BTC között mozgó tárcák már több...

Lengyelország elbukta a kriptotörvény visszahozását – újabb csúszás a MiCA-összehangolásban

Lengyelország parlamentje nem tudta összegyűjteni a háromötödös többséget ahhoz, hogy felülírja Karol Nawrocki elnök vétóját a Crypto-Asset Market Act ügyében. A döntés azt jelenti, hogy...

Az első befektetésed előtt állsz? Ezeket érdemes tudni, mielőtt döntesz

Az első befektetés előtt állni mindig izgalmas, de egyben bizonytalan is lehet. Hogyan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek biztosítják, hogy a pénzünk valóban gyarapodjon? Miért olyan...

Tovább növelte tartalékát a Chainlink

A Chainlink tovább növelte tartalékát, egy nap alatt 81.131 LINK hozzáadásával. Így a teljes állomány meghaladja az 1.054.884 LINK-et. Ez az erőteljes növekedés hosszú távú bizalmat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.