Három kínai városban is lehet már adót fizetni digitális jüannal

Kína tovább bővíti a saját digitális valutájának a tesztprogramját, mostantól adót, postai díjakat, vagy éppen társadalombiztosítást is lehet fizetni vele.
Három nagyvárosban vezették be ezeket a lehetőségeket, a lakosok mostantól ott már a digitális jüan használatával is ki tudják egyenlíteni az ilyen téren fellépő költségeiket.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A helyi sajtóhírek alapján a Zhejiang tartományban lévő városokban így ténylegesen, az adófizetők bevonásával tesztelik ezeket a funkciókat.
A tartományi adóhivatal a Kínai Népbankkal működik együtt, hogy megvizsgálják, milyen adónemek esetében tudják a digitális jüant fizetőeszközként bevezetni.
A bank és a kormányzati ügynökségek a jelentések szerint a következő nagy próbának az Ázsia Játékokat szánják, amely szeptemberben kerül megrendezésre, Hangzhou-ban. A szakértők úgy vélik, addigra a digitális jüan a tranzakciókkal egy időben képes lesz kikalkulálni a felmerülő adóterheket.
A digitális jüan első sikeres tesztelése után, amely 2021 áprilisában zajlott le, a Népbank úgy döntött, három újabb nagyvárosra is kiterjeszti a teszteket, így Guangzhou, Tianjin és Chongqing lett a kiválasztott helyszín.

Az adófizetési tesztek mellé egy másik kezdeményezést is indítottak, az egyik önkormányzat számára nagyjából 2,25 millió dollárnyi digitális jüant adtak, hogy ossza ki a lakosai között, hogy felpörgessék a kiskereskedelem forgalmát, és egyben promótálják az új pénznemet is.
Ebből az összegből a jelenlegi információk alapján Shenzen város 130 ezer lakosa fog kapni, mégpedig a WeChat közösségi appon keresztül.
A digitális pénznem ilyen kiosztása azt mutatja, hogy a kormányzat próbálja helyreállítani a gazdaságot a járvány miatti lezárások hatásaiból.
A kínai és több más távol-keleti kultúrában a pénzajándékot sokszor piros boríték kíséri, mert a hiedelmek szerint a színes csomagolás további szerencsét jelent a megajándékozottnak.
Ezek az intézkedések tovább bővítik Kína amúgy is rohamléptekben haladó digitális pénzének a felhasználási területeit, miközben az országok többsége még az adatgyűjtés fázisában van a jegybanki digitális pénz tekintetében.

Az állami adatok szerint 2021-ben már közel 87,6 milliárd jüan értékű tranzakciót bonyolítottak a digitális változat használatával.

Olvastad már? 24 ezer dolláros mélypontra számítanak az elemzők 2022 előtt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Meredek emelkedés vagy mélyrepülés? Az Ethereum előtt álló kihívások és lehetőségek

Ha hihetünk a „Weslad” álnéven ismert elemzőnek, az Ethereum két véglet között őrlődik. Vagy történelmi csúcsra tör 6000 dollár fölé, vagy mélypontra zuhan 1800 dollárig. A...

Hogy függ össze az ethereum árfolyama a Binance-tartalékokkal?

Egy gyenge első negyedév után az Ethereum árfolyama erősen visszakapaszkodott a következő három hónapban. Bár az utóbbi hetekben kissé lassult az emelkedés, az „altcoinok királya”...

Egyre nagyobb teret nyer az XRP Ledger a tokenizált eszközök piacán

A XRP Ledger szép csendben egyre nagyobb teret nyer a valós eszközök piacán. Már több mint 157 millió dollárnyi tokenizált RWA található már a hálózaton. Az XRPL...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.