A bitcoinba törénő intézményi beáramlás akár 500.000 dollárig növelheti a kriptopénz árfolyamát – állítja Brett Messing, a Skybridge Capital műveleti vezetője – feltéve, ha a vagyoneszköz továbbra is ilyen ritka marad.

„A bitcoin vagy egy szuperritka eszköz lesz, amelyet 500 és 50.000 dollár között kereskednek, vagy még az 500.000 dollárt is meghaladja” – mondta el Messing a Decryptnek, majd hozzátette: „nehéz belátnom, hogy van értelme a 150.000 dolláros árfolyamnak.”

Csatlakozz Discord-közösségünkhöz és mondd el a véleményed ott is!

A Skybridge Capital egy befektetési tanácsadó cég, amely több mint 7 milliárd dollárnyi értékben kezel eszközöket, vezetője pedig Anthony Scaramucci, a Fehér Ház volt kommunikációs igazgatója.

Bitcoinalapját még január 4-én indították el, a minimálisan befektethető összeget pedig 50.000 dollárban állapították meg.

Messing valójában annyira magabiztosnak számít a bitcoin jövőjét illetően, hogy úgy véli, egy év alatt a 100.000 dollárt is elérheti az árfolyama.

„Számomra meglepő lesz, ha nem emelkedünk 100.000 dollár fölé az elkövetkező 15, 16 hónapban” – tette hozzá.

A félmillió dolláros árfolyam azonban főleg attól függ, vajon az intézményi befektetők folytatják-e a bitcoin-felvásárlásaikat. Ha ez így marad, akkor Messing szerint az ár a 150.000 dollárt is igen könnyen túllépheti majd.

„Nehezen tudom elképzelni, hogyan magyaráznád meg a 150.000 dolláros bitcoint, mert nem fogunk odáig jutni az intézmények nélkül, szóval leállnak a vásárlással? A Morgan Stanley vásárolni fog az ügyfeleinek, de a Goldman Sachs nem? Szerintem ez valószínűtlen” – mondta.

Múlt év augusztusában – amikor a bitcoin 11.000 dollárt ért – a MicroStrategy üzletiintelligencia-cég bejelentette a kriptopénzekbe való első belépését.

A cég kezdeti, 250 millió dolláros bevásárlása elegendő katalizátornak bizonyult, így további intézmények követték a példájukat.

És az általuk kínált coinok sokszínűsége ellenére úgy tűnik, a legnagyobb fókuszt mégis a bitcoinra helyezi mindenki.

A magyar INLOCK-nál több mint 8% fix éves kamatot is kaphatsz kriptomegtakarításaid után.

A Skybridge műveleti vezetője a bitcoin kriptopiacon ma betöltött dominanciáját a Dell dominanciájához hasonlította az 1990-ben még feltörekvőnek számító számítógépek piacán.

„Nos, nem fogod nézni és azt mondani, hogy „hát, a Compaq olcsóbb”, nem, csak meg fogod venni a vezetőt.

Minden esetben – függetlenül az értékétől – ha a vezetőt veszed meg, gazadagon megjutalmazod magad” – mondta el érdekes indokát, hiszen a kriptopénzek esetében lényegtelen, hogy melyik a drágább vagy az olcsóbb, 10 dollárból ugyanúgy bárki vásárolhat bármilyen kriptoeszközt.

A bitcoin 63%-os részesedésével kapcsolatban egyúttal megjegyezte, hogy szerinte ez a trend folytatódni fog.

Messing elmondta, „a kihívó, amikor legyőzi az inkumbenst, nem fogja ugyanazt a piaci részesedést kapni, mint az inkumbens, sokkal többet kap, hiszen sokkal többet kínál.”

Olvastad már? JPMorgan: A bitcoin nem jó biztosítéknak

Forrás: decrypt.co

Kiemelt kép: Jorge Franganillo

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon. Legyen szép napotok! 🙂


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.