Fordulatok a Binance nigériai ügyében

Richard Teng, a Binance kriptotőzsde ügyvezetője a Dubajban zajló Token2049 konferencián tartott beszédében elmondta, együtt dolgoznak a nigériai hatóságokkal, hogy megoldják a tőzsde ügyeit az afrikai államban.

A Binance két vezető tisztviselője, Tigran Gambaryan és Nadeem Ajnarwalla azután érkeztek Nigériába, hogy az országban eljárást indítottak a tőzsde ellen.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Szökésben a Binance menedzsere

Februárban, a megérkezésük után viszont azonnal letartóztatták őket a EFCC, a nigériai pénzügyi hatóság.

Anjarwalla, a cég brit-kenyai származású regionális menedzsere megszökött a letartóztatásból, és a gyanú alapján Kenyába szökött.

A tőzsde ellen nem csak az EFCC, hanem a helyi adóhatóság is eljárást indított, mivel adócsalással vádolják a vállalatot és a vezetőséget is. Ez utóbbi ügyben a héten kezdődtek meg a bírósági tárgyalások.

A Binance egy másik vezetőségi tagja, Vishal Sacheendran elmondta, a letartóztatások példa nélküliek, és nem befolyásolják a tőzsde működését semmilyen módon, de nem kommentálta a platform elleni vádakat.

Adócsalás is szerepelhet a Binance bűnlajstromán

A Binance esetében a hatóságok adócsalás, valutaspekuláció, és pénzmosás vádjával indították meg az eljárást.

A dokumentumokból kiderül, hogy a vádiratot március 28-án nyújtották be Gambaryan, Anjarwalla, és a Binance helyi leányvállalata ellen.

A vádak között ráadásul szerepel az engedély nélküli tőzsde-üzemeltetés, a regisztrálatlan pénzügyi szolgáltatások nyújtása, és a valutaárfolyamok manipulálása is.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Korábban, március 22-én is eljárást indított a nigériai kormány, akkor azzal vádolták a tőzsdét és a két vezetőt, Gambaryan-t és Anjarwalla-t, hogy a felhasználóknak anélkül nyújtottak szolgáltatásokat, hogy regisztrálták volna magukat az adóhatóságnál, és így nem is fizettek adót.

Dubajban jól megy a cég

A Binance nemrégiben jelentette be, hogy a dubaji hatóságtól, a VARA szervezetétől megkapta a szükséges engedélyeket, hogy szolgáltatásokat nyújthasson a helyi lakossági és intézményi ügyfeleknek egyaránt.

A Bloomberg szerint a folyamatban a Binance alapítója CZ is részt vett, de a jelenlegi ügyvezető, Richard Teng ezt cáfolta, elmondva, hogy ténylegesen együttműködnek a hatóságokkal, a sajtó pletykáinak viszont nem lehet hitelt adni.

A tőzsde viszont máshol is visszásságokkal szembesül, az EU-ban nemrégiben azt nehezményezték a hatóságok, hogy a tőzsde székhely nélkül működik, így a nemzeti törvények neheze alkalmazhatók rá.

A tőzsde ügyvezetője elmondta, már számos helyszínt felmértek a lehetséges székhely ügyében, viszont nem bocsátkozott részletekbe, hogy mire jutottak, és, hogy mikor várható, hogy a Binance tényleg központot indítson valahol.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Durov figyelmeztet – a törölt üzenetek sem mindig tűnnek el

A biztonságos üzenetküldésről alkotott kép ismét megkérdőjeleződött, miután Pavel Durov arra figyelmeztetett, hogy a push értesítések olyan rejtett kockázatot jelentenek, amely még törölt üzenetek esetén...

Közel lehet a HYPE ETF indulása – a számok is erősödő érdeklődést mutatnak

A Hyperliquid tokenje új lendületet kaphat, miután egyre több jel utal arra, hogy hamarosan elindulhat az első amerikai spot ETF, ami jelentősen kiszélesítheti a befektetői...

Kriptovaluta és szankciók – Irán tranzakciói komoly kockázatot jelentenek

Az elmúlt napok hírei szerint felmerült, hogy egyes hajók kriptovalutával fizethetnek az Iránon áthaladó útvonalak használatáért, ami elsőre egyszerű megoldásnak tűnhet a szankciók megkerülésére, valójában...

Bíróság állította le Arizonát – a Kalshi ügye új szintre emeli a vitát

Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenesen megakadályozta, hogy Arizona fellépjen a Kalshi ellen, ami nemcsak egy konkrét ügyben jelent fordulatot, hanem egy sokkal nagyobb kérdést is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.