Film készül a magát Satoshinak valló Craig Wrightról

Calvin Ayre, a BSV és Wright egyik legnagyobb támogatója egy új dokumentumfilmet és egy könyvet hoz tető alá Craig Wright életéről.
Ayre egy tweetben jelentette ezt be. A milliárdos BSV támogató, és az nChain igazgatósági tagja elmondása alapján a film a forgatási fázisban van.

Ehhez egy angol dokumentumfilmes forgatócsoportot béreltek fel, akik minden részletnek utána járnak, amely alátámaszthatja Wright állításait, hogy ő hozta létre a Bitcoint.
Az iparági reakciók a két véglet között ingadoznak. Neil Gallacher – aki kedveli a BSV-t –  szerint „minél többet beszélünk a témáról, annál jobb mindenkinek”. A szkeptikus Crypto Geek viszont egyszerűen csak propagandának nevezi az egészet.


Ayre elmondta, hogy egy oknyomozó riportert is alkalmaz, aki könyvet ír Wrightról, miután az ausztrál kiadójuk visszautasította, hogy publikálja a könyvüket – amely „A maszk mögött” címet viselte volna –, még januárban.
 

Volt könyv, nincs könyv

Sajtóinformációk alapján a kérdéses könyv végül azért nem jelenthetett meg, mert „túl nagy volt a jogi bonyodalmak, a per esélye”.
Ayre a saját pénzéből is ajánlott fel a kiadásért, de ebből sem lett semmi. Így végül amellett döntöttek, hogy egy hivatásos íróval készíttetik el a saját művüket.

„Azt mondják, hogy senki sem gyakorolt rájuk nyomást, de valaminek mégis történnie kellett, hogy jegeljék a könyvünket. Végül is mindegy, most együtt dolgozunk egy riporterrel, aki a mélyére fog ásni a történteknek, és megírja nekünk az egészet.”

A szerző, aki A maszk mögött-et írta, egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de ha neki tényleg vannak bizonyítékai, amelyek alátámasztják, vagy cáfolják Wright állításait, a kiadó bölcsen teszi, ha óvatosan áll a dologhoz.
Wright szeret bíróságra járni, még akkor is pert indít, ha tudja, hogy amúgy elég gyenge lábakon áll az ügye. A Blockstream igazgatója, Adam Back, és az Ethereum létrehozója, Vitalik Buterin is állt már szemben vele hitelrontás vádjával, de ahogy várható is volt, mindkét ügyet ejtette a bíróság.
Egy hasonló ügyet az Egyesült Királyságban bukott el Wright, Roger Ver ellen. A kriptós podcast-házigazda, Peter McCormick pere még folyamatban van, neki nemrégiben ítélték meg, hogy 24 ezer dolláros jogi költséget kell megtérítenie Wright számára, a tárgyalás következő ülése pedig szeptember negyedikén esedékes.

Satoshi húga

Wright családjában más is kapcsolatban van a kriptókkal, a testvére, Lisa N Edwards, a Satoshi Húga nevű kereskedőcsoport vezetője is kacérkodik a filmezéssel.
A CoinRunners címen futó alkotásban az ő életét ismerhetjük meg, mint egy aktív bitcoin-kereskedőét. A projekt mindenesetre a vírushelyzet végéig lett elhalasztva, még május elején.
Más mozis hír is jutott a közelmúltra, a Winklevoss ikrek például a szintén először könyvként napvilágot látott „Bitcoin milliárdosok” történetében lesznek benne.
Egy másik forgatókönyvben pedig egy milliárdos kriptopénz-lopást filmesítenének meg.

Olvastad már? Esnek az aktív címek, a Santiment szerint tovább eshet a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Michael Saylor újra léphet, de most valami teljesen mást is belengetett

Kevés vállalat mozgatja meg annyira a Bitcoin piacát, mint Strategy. Michael Saylor cége évek óta agresszíven építi digitális eszköztartalékát, ezért amikor a vállalat vezetője megszólal,...

A Bitcoin stabil maradt 80.000 dollár felett, de most jöhet az igazi teszt

A Bitcoin az elmúlt napokban ismét megmutatta, hogy a bikák még mindig ott vannak a piacon. Miután a vezető digitális eszköz hét közben egészen 83.000...

AI agentek már vásárolnának, a kriptoipar most építi a boltot

Az AI agentek előtt most kezdik feltölteni az első valóban használható pénzügyi polcokat. Bármennyire hangos is a hype, egy agent önmagában még nem jelent gazdaságot....

A tokenizáció öltönyös bulinak tűnik, de a kereskedők a 70%-os ralinak örülnek

A tokenizáció lehet a jövő, de a piac már most úgy árazza, mintha megérkezett volna. A kereskedők egy jövedelmező narratívát látnak, a stratégák egy hosszú...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.