ETF-ekbe is fektethetnek a bitcoin-tulajdonosok az ABRA segítségével

Az ABRA nevű kriptobefektetési-applikáció 150 új országba terjesztette ki a népszerű, részvényekbe és ETF-ekbe való bitcoinalapú befektetési szolgáltatásait.

A CryptoGlobe által megosztott sajtóhírek szerint most már a világ 150 országában elérhető pl. az Apple, a Google és egyéb népszerű részvényekbe való befektetés lehetősége a piacvezető kriptopénzzel, mindössze 5 dolláros minimum limittel.

A megjelent cikk szerint ez a fejlemény egy újabb lépés „az ABRA azon víziója felé, amelyben a világ minden lakosa számára szabadon elérhető a bitcoin programozottpénz-funkciója, az új pénzügyi termékek és szolgáltatások demokratikus hozzáférése útján”.

A cég alapítója és ügyvezetője, Bill Barhydt állítja, hogy a pénzpiacokba való befektetés az egyéni jólét alapvető eleme. Úgy véli, ez a fajta gondolkodás az Egyesült Államokon kívül nem terjedt el széles körben „a hozzáférési és megfizethetőségi problémák miatt”.

Ezenkívül hozzátette:

„Az ABRA változtatni akar ezen a globális egyenlőtlenségen, mégpedig azzal, hogy biztosítja az emberek számára, hogy részeseivé váljanak a nemzetközi pénzpiacnak. Az újítás célja a fejlődő országok számára is hozzáférhetővé és megfizethetővé tenni a fejlett világ pénzügyi rendszereit.”

Az ABRA ezen fejlesztése lehetővé teszi, hogy az újonnan a rendszerbe csatlakoztatott 150 ország polgárai (Magyarországon is) bármilyen kis összegben részvényekbe és ETF-ekbe fektethessenek, részesülve azok hozamából a bitcoin segítségével, amely szintén hasonló küldetéssel született meg.

Az app jelentései szerint mostanra 50 részvény és ETF érhető el a felületen, közöttük olyan árucikkek, mint amilyen az SPDR Gold Trust aranyalapú ETF. Ezen felül az S&P 500 és a Russell 2000 indexek is jelen vannak. A befektetők az app segítségével érik el a nemzetközi piacokat.

Ehhez kapcsolódóan az előző év októberében indult el az ABRA új tokenje, amely a Bitwise BIT10, vagyis a tíz legnagyobb kapitalizációjú kriptopénzt reprezentáló indexet követi.

Willie Wang, a cég termékfejlesztésért felelős igazgatóhelyettese elmondta, „több tízezer befektető iratkozott fel a várólistára a világ minden részéből, hogy hozzáférjenek ehhez a forradalmian új termékhez”.

Olvastad már? Mit tudnak a magyar kriptováltók?

Ezen túlmenően kijelentette, hogy a cég a felhasználók visszajelzései alapján a jövőben mindenképp bővíteni fogja az elérhető eszközök választékát.

Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.