EOS – Mi ez, és miben különbözik más blokkláncoktól?

-

Az EOS egy blokklánc alapú hálózat, nyílt forráskódú szoftverrel. A Block.One nevű cég indította és menedzseli, a kriptoipar fiatal, de gyorsan fejlődő projektje.

Az EOS-nak meghatározott célja van, mégpedig az, hogy helyet adjon a hatékony, nagy skálázhatóságú decentralizált applikációknak, dappoknak. A vezető fejlesztője, Dan Larimer ismert személyiség az iparágban.
A Block.One mellett ő áll a Steemit nevű, blokkláncos közösségi oldal és a BitShares kriptotőzsde mögött is.
A Block.One az EOS hálózat tokenjeinek 10%-ával rendelkezik.

ICO

Az EOS indulásához ICO keretén belül vontak be tőkét. A lehetőség 2017 nyarán indult, és egy évig tartott, ez idő alatt széles körben népszerűsítették a kezdeményezést.
Összesen 1 milliárd tokent bocsátottak áruba, dollárban számolva pedig 4 milliárdot zsákolt be a cég. Ezzel az összeggel sikerült megszerezniük az egyik legnagyobb tőkebevonást a kriptoipar történelmében.
Tartottak előtte privát értékesítést, viszont nem estek túlzásokba, mint néhány ICO esetében láthattuk, a korai befektetők nem jutottak különösen nagy előnyhöz. A tokenek eloszlása során figyelembe vették, hogy itt egy ökoszisztémát kell felépíteni, és az árazást is a piaci realitásokhoz igazították.
Az ICO az alábbi paraméterek szerint zajlott le:

  • 2016 júniusa és ’17 júliusa között 200 millió tokent adtak el, ez a teljes készlet 20%-a.
  • Ezután a nyílt ICO során 700 milliót bocsátottak áruba, 350 napon keresztül, napi 2 milliót.
  • A Block.One pedig 100 milliót (10%) tartott meg, 10 évre zárolva, és évente 10 millióról feloldva a zárolást.
Az EOS, mint blokklánc

Az egyik cél bevallottan is az, hogy egy operációs rendszer-szerű platformmá váljanak. Így ki tudják szolgálni a tömegesen elterjedt, decentralizált appokat, akár másodpercenként több milliós tranzakciószámmal.
Erre meg is van minden lehetőségük. Hogyan? Úgy, hogy 21 csomóponton keresztül futtatják a teljes EOS hálózatot. Így a konszenzushoz mindössze 21 csomópontnak kell egyetértenie.
Az Ethereum esetében, amely milliónyi bányásszal rendelkezik, a konszenzus elérése itt nehezebb.
Az EOS rendszerének a lelke az úgynevezett delegated proof of stake, a dPoS. Az EOS tulajdonosai szavazással választják ki a hálózatot biztosítható, és a blokkokat generálható 21 csomópontot, így a folyamat demokratikus és igazságos.
A tartott coinok arányában így minden tulajdonos beleszólhat – legalábbis a szavazatán keresztül – a hálózat ügyeibe.

Az EOS, mint kriptopénz

Az EOS ahhoz kell a hálózaton, hogy a fejlesztők elegendő erőforráshoz jussanak, építhessenek, és futtathassanak applikációkat. Azok a cointulajdonosok, akik nem kívánják az erőforrásaikat használni a hálózaton, bérbe adhatják másoknak a számítási kapacitásukat.
A hagyományos értelemben lévő bányászat nem történik a láncon, a blokkproducerek létrehozzák a blokkokat, és megkapják a token jutalmakat.
Ilyen szempontból rugalmasak tudnak lenni az elvárt fizetség tekintetében. A blokkproducerek megadják, hogy mennyi jutalékot várnak el, és ezen összegek mediánértéke lesz újonnan létrehozva.
Ez a megoldás elősegíti, hogy a jutalmak értéke magas maradjon, és a teljes készlet mindössze 5%-a „mozogjon” évente. Ha a blokkproducerek ennél magasabb inflációt szeretnének elérni, a tokentulajdonosok egyszerűen a szavazati jogukkal élve lecserélhetik őket.
Ezt még kiegészíti az EOS tárolási szolgáltatása is. Az infláción keresztül minden tokentulajdonos fizet azért, hogy a hálózaton fájlok tárolhatók. Eközben a szükséges EOS coinok zárolva vannak, így ez is növeli az igényt irántuk.
Amennyiben növekszik a tárolásra vonatkozó igény, úgy a blokkok iránti igény is nő. Így kérhetnek magasabb összeget a munkájukért, a tulajdonosok pedig eldönthetik, hogy megszavazzák-e vagy sem. Ha csökken az igény a tárolásra, úgy kisebb lesz az infláció is, és a tokenek értéke kevésbé csökken.

Olvastad már? Hogyan vásárolj és tárolj Ethereumot

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!