Eltűnt 10.000 Antminer

Azzal vádolják a Bitmain korábbi munkatársait, hogy „illegálisan” költöztettek el 10.000 Antminer bányászgépet a cég egyik mongol kriptobányájából.
Tovább zajlanak a hatalmi harcok a Bitmainen belül, már nemcsak „illegális hatalomátvételről” van szó, hanem bányászgépek ellopásáról is.

A Bitmain által irányított Antminer WeChat-csatornájában azzal vádolják a Bitmain korábbi munkatársait, hogy „illegálisan költöztettek el” 10.000 Antminer bányászgépet a cég egyik mongóliai kriptobányájából.
A gépek, melyek közt S17, T17 és S9 sorozatú modellek is szerepeltek, július közepén tűntek el és ez „komoly gazdasági veszteséget jelent a cég és ügyfelei számára.” Az incidenst jelentették a hatóságoknak.
Nemcsak a Bitmain, de azon ügyfeleik bányászgépei is eltűntek, akik azt választották, hogy berendezéseiket a cég működtesse saját telepükön.
Micree Ketuan Zhan, a Bitmain társalapítója a cég Weibo-fiókján azt írta, hogy a hataloméhes páros egyik fele már nincs a Bitmainnél, emellett a cég társalapítóját, Jihan Wu-t gyanusította meg a gépek eltűnésével.
 

Hatalom, vagyon és irodai harcok

A vita tárgya a két társalapító között alakult ki arról, hogy ki a Bitmain jogi képviselője.
2019 októberében Wu megírta, hogy Zhan egy „illegális hatalomátvétellel próbálkozik” és a páros azóta vitában áll a cég irányítása fölött.
Májusban a Bitmain pénzügyi igazgatóját letartóztatták, mert részt vett egy Zhan elleni támadásban, miután Zhan próbálta visszaszerezni a Bitmain kínai leányvállalatának irányítását.
Júniusban arról lehetett olvasni, hogy Zhan őröket vett fel, hogy erővel szerezze vissza az irányítást a Bitmain pekingi irodája felett. Zhan emellett jogi úton is próbálja visszaszerezni az irányítást.
Továbbra is Wu irányítja a Bitmain hongkongi irodáját és a cég tavasszal ismét elmondta, hogy érvényes Zhan októberi kirúgatása. Zhan  tovább folytatja próbálkozásait, hogy a kontinentális Kínában próbálja visszaszerezni a cég irányítását.

Olvastad már? Peter Brandt szerint a világ nem fogja alkalmazni a bitcoin- vagy aranystandardot

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.