Elon Musk szerint a kripto biztosan sokkal jobb pénznek, mint pár papírfecni

Elon Musk nyilatkozata szerint a „papírpénz el fog tűnni”, mivel a kripto sokkal jobb vagyonátadási rendszer, mint a hagyományos papírpénzek.

Olvastad már? Ennyi bitcoint érne egyes országok aranytartaléka

A Tesla és SpaceX alapítója és vezérigazgatója nagy név a kriptoiparban, már sokszor bizakodóan beszélt a kriptopénzekkel kapcsolatban, korábban azt is elmondta, hogy egy nap leválthatják a papírpénzeket.

ARK Invest „FYI – For Your Innovation” podcastben szerepelt, ott is elmondta, hogy a papírpénz lassan a múlté.

„A kriptopénz sokkal jobb vagyonátadási forma, mint pár papírfecni, ezt biztosan kijelenthetem.”

Nemrég írtunk róla, hogy Elon Musk kedvenc kriptopénze a Dogecoin, mely egy Litecoin fork, ami eredetileg viccként indult.
A Dogecoin nemrég egy szavazást indított a Twitteren, hogy ki legyen a decentralizált projekt vezérigazgatója, a posztot Musk „nyerte meg.” Válaszul Musk azt mondta, hogy a Dogecoin a kedvenc kriptopénze.
Korábban Musk már elmondta, hogy a bitcoin mögött álló technológia „egészen zseniális és az egyéb kriptopénzeknek, például az Ethereumnak is számos előnye lehet.”
Tim Draper, a milliárdos befektető és Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója is nagy támogatója a bitcoinnak.
Márciusban Dorsey a következőt mondta:

„A világnak is lesz egy közös valutája és az internetnek is lesz egy közös valutája. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ez a bitcoin lesz.
Lehet, hogy ez tíz évbe telik majd, de lehet, hogy előbb itt lesz.”

Sokan osztoznak Musk véleményén, hogy a „készpénz nem lesz örök életű.”
Egy Twitter felhasználó szerint számos ország dolgozik azon, hogy készpénzmentessé váljon.
Svédország például saját kriptopénzt indítana 2021-ben, és 2023-ra teljesen készpénzmentes szeretne lenni.

A kripto hátrányai

A kripto jelenlegi legnagyobb problémája a biztonság és anonimitás.
Egyesen szerint, ha valóban készpénzmentes lesz a világ, akkor a világ kormányai beavatkoznak a kriptopénzek decentralizált rendszerébe, ezzel veszélyeztetnék az anonimitást.
Mások szerint azonban a kriptopénzek teljesen biztonságosak és ha végre világszinten elterjednek akkor még hatékonyabb és gyorsabb fizetési rendszereket fognak eredményezni.

A kriptok egyik másik hátránya miatt nem szálltak még be Musk cégei a kriptoiparba.
A Tesla alapítója szerint cégei erőforrásait inkább nem összpontosítja a digitális valutákra, inkább a fenntartható fejlődésre összpontosítanak.
A bányászás sok energiát igényel, ezért sok erőforrást felhasználnának.

„Úgy gondolom a kriptopénzek egyik legnagyobb hátránya az, hogy a számítási kapacitás nagyon energiaigényes.
Nagyon sok energiát emészt fel minden egyes bitcoin kitermelése.”

A hátrányok ellenére tovább folytatódik a kriptopénzek terjeszkedése, ezért is gondolják úgy sokan, hogy leválthatják a fiatpénzeket. Hogy valóban így lesz-e az pár éven belül kiderül.
De mikor lesz ez kitudja megmondani 5 vagy 10 év vagy annál is több!?
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!
Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:
BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Ütős fordulat: a Vanguard mégis engedi a Bitcoin- és Ethereum-ETF-eket

A Vanguard Group, a világ második legnagyobb eszközkezelője december 2-tól engedélyezi a kripto-ETF-ekhez és kapcsolódó befektetési alapokhoz való hozzáférést saját platformján. A Bloomberg szerint ez...

A Bitget exkluzív Crypto Elites rendezvényt indít Budapesten

A világ vezető univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget bejelentette, hogy Bitget Crypto Elites Padel Networking Event nevű rendezvényét december 12-én 17:00 órakor tartja a Top...

A Zcash fordulóponton: gyengül a medvés nyomás, közel lehet a visszapattanás

Prémium Zcash (ZEC) A Zcash (ZEC) az elmúlt héten a teljes piac egyik leggyengébb szereplője volt: az árfolyam szinte megállás nélkül csúszott lefelé, és majdnem negyedével esett...

Az XRP nagyhalak visszahúzódnak, mégis 7 éves csúcson az akkumuláció – közeledik a nagy fordulat?

A kriptopiac a hónap végére erős eladói nyomással zárt, a Bitcoin ára 84.000 dollár alá csúszott, az XRP pedig 1,98 dollárig esett. A két eszköz...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.