Elizabeth Warren : „a kriptó fogja tönkretenni a gazdaságot”

Elizabeth Warren amerikai szenátor szerint az FTX tőzsde bedőlése rávilágít, hogy a kriptó az egész gazdaságra veszélyt jelent, ezek a valóságtól elrugaszkodott nézetek viszont nem kerülték el a kriptoközösség figyelmét.

A tőzsde csődjelentése után az események egyre jobban továbbgyűrűznek, és sokan igyekeznek a saját nézeteiket erőltetni ezzel kapcsolatban, köztük a hírhedt politikus is.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Warren szerint a kriptoipar nagy ígéretekkel indult el a pénzügyi innovációk területén, de az izgalmas eredmények helyett eddig csak veszteséget hozott mindenkinek.

A kriptoipart a 2008-as válságot előidéző jelzálog-hitelekhez hasonlította, valamint a centes részvényekhez.

A szenátor szerint az FTX ügye figyelmeztetésként kellene, hogy a szabályozók elé kerüljön.

Az persze nem hangzott el, hogy a tőzsde nem a kriptopénzek miatt került bajba, hanem sikkasztás, lopás, és a könyvelés meghamisítása miatt, emellett ráadásul több tízmillió dollárt adományoztak politikai célokra, többek között a szenátor pártjának is.

A Twitteren feltűntek a politikusrajongók is, és védelmükbe vették Warrent, megbízhatóan ismételgetve, hogy a kriptoipar csupán ködösítés, és a szenátor már korábban is megmondta, hogy baj lesz.

A kritikusokra sem kellett sokat várni, akik rávilágítottak Warren képmutatására, és arra, hogy fogalma sincs a kriptoipar működéséről, és valójában csak az embereket akarja manipulálni.

A beszélgetés során az is felmerült, hogy a szabályozóknak valójában van mozgástere a centralizált tőzsdék esetén, mivel ezek a hagyományos keretrendszerben működnek.

Ezzel szemben a kriptopénzek és a decentralizált tőzsdék a technológián alapulnak, nem a politikai döntéseken.

Hasonló nézeteket fejtett ki CZ, a Binance tőzsde alapítója is, aki rávilágított, hogy a fejlődés, az új dolgok építése mindig is hibákkal járt, és nincs ez máshogyan a kriptoiparban sem.

A közösségből sokan szintén úgy vélik, ez a sokk valójában pontosan az, amelyre a kriptoiparnak szüksége van.

Az USA törvényhozói kifejezetten hangosak az FTX körüli aggodalmaik miatt, néhányan még a Fidelity figyelmét is felhívták, hogy át kellene gondolnia a bitcoinos termékeinek a további sorsát.

Warren és egy másik szenátor egy nyílt levelet intézett az FTX alapítóihoz és a jelenlegi vezetőséghez, amelyben különböző dokumentumokat, listákat, és válaszokat követeltek tőlük.


Olvastad már? Technikai elemzés: SFP, Lido Dao, Uniswap

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Gage Skidmore

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Polymarket valójában egy valószínűségi adatbázis?

A Polymarket körül nem csak a fogadás a lényeg. A platform köré épülő narratíva azt sugallja, hogy az igazi termék talán nem is maga a...

A kriptopiac ezen a héten komoly tesztet kap, vajon merre indul tovább?

Van olyan pillanat, amikor a piac félreteszi a narratívát, és előkerülnek a számok. A legtöbb befektető ilyenkor azt nézi, ki tud pozitív eredményeket, bevételt és...

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-kereskedési infrastruktúráját

A világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), a Bitget ismertette a frissen közzétett Messari Pulse jelentés legfontosabb megállapításait, amely a vállalat mesterséges intelligenciára épülő kereskedési rendszerének...

A kvantumkockázat még a jövő zenéje, de a felkészülés már most megkezdődött

A kvantumvita nem egyszerűen tudományos háttérzaj. Nem számít, hogy ki fest ijesztőbb jövőképet, a lényeg, hogy ki készül fel hitelesen egy lassan közeledő, de potenciálisan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.