Elindult a bitcoin ETF, hegymenetbe fordult az ár

Ismét karnyújtásnyira került a rekord, a BTC árfolyama elérte a 63 ezer dollárt, miután a Grayscale is bejelentette, a GBTC Trust alapját is átkonvertálja ETF termékké.
Október végéhez közeledve így az első amerikai ETF elindulása alaposan felkavarta az állóvizet, és a közösség most további izgalmakra számít. A fél éve beállított árfolyam-rekord mindenesetre ismét közel került.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A New York Stock Exchange az első hely, ahol a ProShares bitcoin terméke kereskedhetővé vált, az adatokból pedig egyértelműen látszik, hogy tavasz óta nem látott szintekre emelkedett az ár ennek köszönhetően.
A BITO ticker alatt futó termék egy határidős, fiat elszámolású ETF, szóval nem „igazi” bitcoin, de az iparág nagyja ettől függetlenül örül, a kereskedők edig a 40 dolláros nyitóárat hamar 42 dollár fölé emelték.
Az indulás miatt ráadásul sokan azt gondolták, hogy a klasszikus, „vedd a pletykát, add el a hírt” esemény tanúi lehetünk, azaz a kereskedők eladnak, hogy profitot realizálhassanak a várakozásoktól megemelkedett árfolyamon.
Természetesen volt volatilitás, de ez annak tudható be, hogy a piac első alkalommal tapasztalja meg egy ilyen pénzügyi konstrukció működését valós körülmények között.
Dan Held, a Kraken tőzsde egyik vezetője elmondta, ilyenkor természetes, hogy kritikákat is láthatunk az iparági, piaci szereplők részéről. Mindkét most induló ETF bitcoin határidős szerződéseken alapul.


2017-ben, mikor ezek a határidős termékek indultak, akkor szintén sokan kritizálták azokat. Azóta kiderült, hogy a félelmek alaptalanok voltak.

Grayscale ETF is jön

Az ismert, piacvezető cég bejelentette, ő maga is ETF-et indít, mégpedig a saját bitcoin alapján fogja átkonvertálni. Az ügyvezető, Michael Sonnenshein egy videóüzenetben osztotta meg ezt a tervüket a nagyközönséggel.

„Sosem láttuk még ennyire beérettnek, megállapodottnak a digitális eszközök ökoszisztémáit, és hisszük, hogy az ETF lesz a következő lépcsőfok a GBTC életében.”

Olvastad már? „Minden medve meg fog halni” – 6 hónap után vált zöldre egy fontos metrika

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin árfolyam ingadozik – Robert Kiyosaki újabb zuhanásban reménykedik felhalmozási céllal

A Bitcoin (BTC) jelenleg ingadozó piaci környezetben kereskedik, az árfolyam a cikk írásakor nagyjából 108.192 dollár körül mozgott, ami 0,12%-os enyhe csökkenést jelent az elmúlt...

„A kormányoknak nincs joguk adót szedni a Bitcoin után” – állítja Bill Miller IV

A Miller Value Partners befektetési igazgatója, Bill Miller IV szerint a kormányoknak nincs joguk adót kivetni a Bitcoinra, mivel a tulajdonjogok kezelése nem igényel semmilyen...

A Toncoin árfolyam kilőtt – Ez a meglepő hír áll mögötte!

A The Open Network (TON), a nyílt forráskódú decentralizált Layer 1 blokklánc natív kriptovalutája, a Toncoin, július 8-án megnövekedett keresletet tapasztalt. A token árfolyama mindössze két...

Felhasználók panaszaival küzd az OKX – Számlák befagyasztva, mi áll a háttérben?

Az OKX kriptotőzsde az elmúlt napokban a hírek középpontjába került, miután egyre több felhasználói panasz érkezett számlazárolások miatt. Egy felhasználó arról számolt be, hogy négy éve...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.