Elemzők szerint 2019 utolsó negyedévére érhet véget a bitcoin medve piaca

Év végére érheti el a bitcoin az árfolyam legalját?
Amióta csak tart a bitcoin 2018-as botladozása, azon tűnődik a kriptoközösség, hogy hosszú távon van-e egy padló a kriptopénz árfolyamában.

Olvastad már? Akár március 4-én újranyithat a Cryptopia

Sok téves jóslat született már elemzők és kommentátorok által, akik korábban azt mondták lejjebb már nem mehet a bitcoin árfolyama és innen már csak felfelé indulhat. Sokan azonban tovább spekulálnak.

Bitcoin Jack, a Bravado befektetési jelzéseket figyelő csoport elemzője szerint a véres medve piac 2019 utolsó negyedévére érhet véget, vagyis még több mint hat hónapig kitarthat.
Bizonyítékul az elmúlt három hónap piaci teljesítményét vizsgálta a TD Sequential módszerrel, melyet a rövidtávon szkeptikus, de hosszútávon bizakodó Tone Vays is alkalmaz.
A TD módszer a 2014/2015-ös ciklusban is megtalálta a piac alját, így feltételezhető, hogy most is beválhat. 
Jack a Gyűrűk Urából idézett, azt mondta ez az „egy grafikon mind felett.”
A Bravado csoport többi tagja szerint is „lejjebb és lejjebb mehet a bitcoin, mielőtt újra elindulna a bika piac.”
Érdekességképpen azután mondta ezt, hogy a múlt heti hirtelen zuhanás után, mely során 4.200 dollárról 3.800 dollárra esett a bitcoin árfolyam.
Így vélekedett „ez egy tökéletes gazdasági lehiggadás” és esély van rá, hogy a bitcoin megtöri a lefelé menetelt és egy korábbi, magasabb támasz szintjére emelkedhet.
Ez csak rövid távú becslés, a mostani viszont hosszabb távot néz.
Jack nem az egyetlen elemző, aki szerint év végéig is eltarthat a medve piac.
Anthony Pompliano a Morgan Creek Digitaltól úgy gondolja, hogy a bitcoin a mostani árfolyam körül fog mozogni 2019 végéig.
Brian Kelly, a CNBC kriptopénzekkel foglalkozó munkatársa elmondta, hogy a 3.000 dollár alatti bitcoin több mint valószínű, ha megnézzük a korábbi piaci ciklusokat.
A blokkláncbarát BKCM befektetési csoport vezetője elmondta:

 „Ránézek az árfolyamra és azt látom, hogy már volt három vagy négy ilyen árrobbanási és összeomlási ciklus a Bitcoin életében.
Ha megnézzük a két legutóbbit, akkor világosan látszik, hogy most is hasonló utat járunk be, mint korábban.
Könnyen előfordulhat, hogy még lejjebb fog esni az árfolyam és ez egyáltalán nem lepne meg engem.”

Alex Krüger piaci elemző is elmondta, hogy jelenleg nem lát sok esélyt a kitörésre, mivel a publikumot jelenleg nem érdekli a kriptoipar.
Ez ahhoz vezet, hogy jelentős a szétkapcsolás az árfolyam és a valódi értékek között.

Fontos azt is megjegyezni, hogy sokak szerint nagyon esélyes, hogy a kriptopénzek 2019 vége helyett már a közeljövőben megindulhatnak felfelé.
Justin Sun, a Tron vezérigazgatója büszkén állította, hogy a bitcoin december 14-én történt 3.150 dolláros esése közelébe sem fog már menni az elkövetkezendő „három-öt évben”
Magic Poop Cannon, a sokak által kövezett kriptoelemző is megosztotta legújabb piaci előrejelzését, mely szerint az árfolyam legmélyebb pontja már közel lehet.
Forrás: ethereumworldnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!
A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egymillió dolláros bitcoinra számít, mégis ethereumot vesz Arthur Hayes

Arthur Hayes szerint a bitcoin előtt megnyílhat az út az egymillió dolláros árfolyam felé – ő mégis inkább Ethereumot vásárol Arthur Hayes újra a kriptopiac egyik...

Ursula von der Leyen szerint Európának mozgósítania kellene a háztartások megtakarításait

Ursula von der Leyen egyetlen mondata megmutatta, miért van szükségünk a bitcoinra. Nem kell ahhoz összeesküvés-elméletet gyártani, hogy az ember felfigyeljen egy politikai mondat mögöttes jelentésére. Ursula...

Felhagy az altcoinokkal a Remixpoint

Éles fordulatot vett a Remixpoint kriptostratégiája: a japán tőzsdén jegyzett vállalat szeptember 1-jén teljes egészében kiszállt az altcoinokból, és a jövőben kizárólag bitcoinra építi digitáliseszköz-portfólióját....

Kiyosaki 1,2 milliárd dollár adósságáról beszél, a bitcoinját mégsem fenyegeti

Robert Kiyosaki egész nyáron ismételgette a számot, legutóbb a Get Rich Education podcastban. Egymilliárd-kétszázmillió dollár adóssága van. A Rich Dad Poor Dad szerzője ezt a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.