El Salvadorban nem kell adót fizetni a bitcoinos nyereségből a külföldi befektetőknek

A múlt héten a világon először vezette be egy állam, El Salvador, hivatalos fizetőeszközként a bitcoint.
Most egy új szabály lehetővé tenné a külföldi befektetők számára, hogy a bitcoinon elért árfolyamnyereség után ne kelljen adót fizetniük.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Javier Argueta, Nayib Bukele elnök jogi tanácsadója a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, „egyértelműen az a cél, hogy az ország vonzó legyen a külföldi befektetők számára, és sem a tőkenyereségen, sem más bevételen nem keletkezik adóteher”.

El Salvador a bitcoinra szavaz

Hónapokig tartó előkészületek után a múlt héten életbe lépett a törvény az országban, amely hivatalos pénznemmé tette a bitcoint. A lépés nem meglepő módon számos kritikát eredményezett.
A nyár folyamán a Világbank visszautasította az állam felkérését, hogy legyen a segítségére az átmenetben.
A szervezet szóvivője a szokásos kamu környezetvédelmi és átláthatósági aggályokat hozta fel indoklásul.

„A kormányzat felkért minket a közreműködésre, de ez az ügy nem olyasmi, amelyet a Világbank támogatni tudna.”

(Szerkesztői megjegyzés: a bitcoin esetében nem létezik tényleges környezetvédelmi aggály, az átláthatatlan cégstruktúrával rendelkező Világbank pedig nincs olyan pozícióban, hogy a nyilvános, elosztott főkönyvvel rendelkező bitcoint érdemben kritizálja. Ez a két kritika két egészen más dolgot jelent. A környezetvédelmi aggályok arra utalnak, hogy fogalmuk sincs a Bitcoin működéséről, a transzparencia pedig annyit jelent, hogy zavarja őket, hogy rákényszerülnének az átláthatóságra a használat során.)
Hasonlóképpen az IMF is úgy vélekedett, El Salvador lépése gazdasági, pénzügyi és jogi problémákhoz vezethet.
Ők már a bevezetés előtt egy héttel belekezdtek a lejárató kampányba, amely során a bitcoint, mint privát kibocsátású pénzt jelentős kockázatúnak nevezték, a nemzeti pénzként való bevezetését pedig kerülendőnek.
Ezzel együtt a helyi lakosság lelkesedése sem egyöntetű, még tüntetéseket is szerveztek. A beszámolók alapján pedig a kormányzat kemény eszközökkel próbálja meg elhallgattatni a kritikusokat.

Egyes hírek alapján a tüntetések egyik fő szervezőjét végzés nélkül tartóztatták le, röviddel ezután viszont ki is engedték.
Más nézőpontok szerint a tüntetések nem egyértelműen a bitcoin ellen irányulnak.
Az ország 20 éve tért át a dollár használatára, amely a lakosság nagy részének anyagi károkat okozott. Sokan most attól félnek, ugyanez fog történni.

Olvastad már? Medvés hangulat megerősítve? 5 dolog, amire a héten figyelni kell a Bitcoint illetően

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.