Hivatalos pénznem lett a bitcoin El Salvadorban

Szeptember hetedikén, három hónappal a szavazás után életbe lépett a bitcoin-törvény a Közép-amerikai országban, így ők lettek a világon az elsők, akik hivatalos fizetőeszközként ismerik el a bitcoint.
Az elnök, Nayib Bukele úgy tweetelt erről, hogy „történelmet írnak”.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kezdte persze nem volt egyszerű, rögtön egy kényszerű leállással kezdtek, az állam által kiadott Chivo tárcaprogram ugyanis nem bírta el a hirtelen terhelést. Az elnök természetesen ezt sem hagyta szó nélkül.

„Le kell állítanunk egy rövid időre, a szerverek nem bírják a terhelést. Ki akarjuk javítani a visszakapcsolás előtt.”

A sajtóban közölt hírek alapján az ország jelenleg 400 bitcoinnal rendelkezik. Nemrég hoztak létre viszont egy 150 millió dolláros pénzalapot, amellyel a BTC és a dollár közötti váltást intézhetik.


Emiatt vélhetően még többet fognak vásárolni, ráadásul a hivatalos információk alapján az állam vezetése is tovább folytatná a felhalmozást.
A júniusi szavazás után a bitcoin-közösség egyöntetűen beállt a kezdeményezés mögé. A szeptember 7-i időpontra világszerte, de főleg Latin-Amerikéban, egy jelképes, 30 dolláros fejenként BTC-vásárlást szerveztek.
Az olyan ismert személyiségek, mint a Microstrategy tulajdonosa, Michael Saylor, vagy a Human Rights Foundation vezetője, Alex Gladstein szintén nyíltan támogatták a dolgot.

Konstantin Anissimov, a CEX.IO tőzsde igazgatója úgy nyilatkozott, El Salvador lépése hivatalosan is pénznemmé teszi a bitcoint.
Ráadásul a hozzá hasonló, gyengébb gazdasággal bíró országok nagy előnyöket realizálhatnak a bitcoin segítségével.

„A bitcoin nagy előnye a fejlődő országok számára, hogy nem taszítja adósságba a felhasználóit. Emellett nagy lehetőségeket tudnak nyújtani a kriptós vállalkozások, cégek számára. Ezzel az adopcióval erősödik a gazdaság, nagyobb az adóbevétel, így gyarapodik az ország is.”

A nemzetközi porondon viszont nem aratott osztatlan sikert El Salvador bitcoinos megmozdulása. Augusztusban nyugdíjas-tüntetés is volt, mivel voltak, akik attól féltek, hogy dollár helyett ezentúl bitcoinban kapják majd a nyugdíjakat.
Egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek 70%-a nem örült neki, hogy hivatalos pénz lett a bitcoin, bár egyesek vitatják, hogy a felmérés megfelel-e a követelményeknek.
Olyan pénzügyi szervezetek, mint a Nemzetközi Valutaalap, az IMF (fordítói megjegyzés: amelyiknek egy csalásért jogerősen elítélt bűnöző a jelenlegi vezetője) is figyelmeztette az országot.

A Bloomberg hasábjain pedig a Mobius Capital Partners vezetője fogalmazott úgy, hogy El Salvador szalmaszálakba kapaszkodik.
Nayib Bukele nem sokkal ezelőtt megosztotta, hogy ő személy szerint hatalmas FUD-hadjáratra, lejárató kampányra számít.

Olvastad már? Unite Token – Sosem késő beszállni!

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.