El Salvador mégis komolyan gondolja a vulkánokat

Bukele elnök Twitteren osztott meg egy videót, amelyen egy geotermikus erőműben üzemelnek be egy bányászgépekkel teli konténert, mint első lépést az úton.

A videón egy geotermikus energiát hasznosító erőmű látszik, a technikusok pedig bányászgépeket indítanak be.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Túl sok mindent nem fűzött hozzá az elnök, csak annyit, hogy ezek az első lépések, meg persze az elmaradhatatlan vulkán emojival, és a nemzeti zászlóval.


Hónapokkal ezelőtt az elnök már bejelentette, hogy az ország adottságait kihasználva, geotermikus energiával működtetett bányászfarmokat fognak építeni.
Mindezt az állami tulajdonban lévő LaGeo vállalat közreműködésével, így „rendkívül olcsó, 100%-ban tiszta és 100%-ban megújuló energiaforráshoz jutnak, nulla károsanyag-kibocsátás mellett”.
El Salvador idén szeptember hetedikén léptette életbe a bitcoint hivatalos fizetőeszközzé tévő törvényt.
Így három hónappal a parlamenti szavazás után most már az amerikai dollár mellett a bitcoin is az ország hivatalos pénznemének számít.
A kormányzat ezzel a legújabb lépésével most bebizonyította, hogy a Bitcoin üzemeltethető teljesen tiszta energiával is, jelentős szénlábnyom-csökkentés mellett.

Ezzel nagy előnyhöz juttatta a kriptopénz támogatóit, hiszen eddig is az volt a nézet, hogy a bányászathoz a legolcsóbb és a legjobb a megújuló energiák széles választéka, köztünk a víz, a nap, és a szélenergia.
Elon Musk, a Tesla vezetője úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy a bányászathoz használt tiszta, megújuló energia aránya „50%, vagy akár annál is magasabb”.

Olvastad már? Elon Musk: a Dogecoin-kereskedő hörcsögnek ‘Mad Skillz’-ei vannak

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelet kép: Blockzeit CH

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az RWA-k következő szintje a használhatóság

Az RWA-k, azaz a “real world assets”, valódi eszközök esetén már nem kérdés, hogy fel lehet-e vinni valamit a blokkláncra. A piac kezd túllépni azon...

Új szintre lépett a Ripple stablecoinja – az OKX 280 piacon indította el az RLUSD-t

A Ripple stablecoinja újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az OKX bejelentette, hogy az RLUSD mostantól több mint 280 spot kereskedési párban érhető el a platformon, ami...

A Polymarket valójában egy valószínűségi adatbázis?

A Polymarket körül nem csak a fogadás a lényeg. A platform köré épülő narratíva azt sugallja, hogy az igazi termék talán nem is maga a...

A kriptopiac ezen a héten komoly tesztet kap, vajon merre indul tovább?

Van olyan pillanat, amikor a piac félreteszi a narratívát, és előkerülnek a számok. A legtöbb befektető ilyenkor azt nézi, ki tud pozitív eredményeket, bevételt és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.