Egyes milliárdosok nem látják a kriptó előnyeit

Az ismert milliárdos befektető, Seth Klarman úgy nyilatkozott, hogy ő nem látja értelmét a kriptónak, és szerinte senkinek sincs szüksége rá, ráadásul rosszul is végződhet a dolog.
A milliárdos a Harvard Business School számára adott interjút, amely során szót ejtettek az aranyról, a dollárról, és a kriptopénzekről is. Klarman az 1982-ben alapított bostoni Baupost Group befektetési alap vezetője, és nagyjából 30 milliárd dollárt kezelnek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

„Nem látom értelmét a kriptónak. Valamiféle tech-őrületnek tűnik. Az ötlet, hogy egy rakás energiát elhasználjunk, hogy matematikai problémákat oldjunk meg, és ezzel szerezzünk kriptót, szerintem őrültség. Miért kellene bárkinek 10 vagy akár 50 különféle kriptó? Nem hinném, hogy bárkinek szüksége lenne rá. Ráadásul úgy tűnik, nagyon rossz vége is lehet a dolognak.”

Az arany és a dollár is említésre kerül, Klarman pedig elmondta, ő kifejezetten nagy aranyrajongónak számít, hiszen az jól teljesít a válságok alkalmával. A dollárral kapcsolatban is optimista.

„Az USD hatalmas előnyöket biztosít az országnak, hiszen az a világ tartalékvalutája. Nem túl valószínű, hogy ez a közeljövőben megváltozna. Nehéz elképzelni, hogy például a kínai pénzt használjuk, és nehéz elképzelni, hogy kriptopénzt fogadjunk el. Túl sok a bizonytalanság a területen.”

Klarman régóta ismert a kriptoszkeptikus nézeteiről. A Baupost vezetője az úgynevezett értékalapú befektetés híve, amelyet az olyan befektetők fejlesztettek tökélyre, mint például Warren Buffet vagy Benjamin Graham. Klarmanra már többször hivatkoztak úgy az iparágban, mint „a következő Buffett”.
Buffett sem nagy bitcoinrajongó, már patkányméreghez is hasonlította a kriptopénzt, és májusban úgy nyilatkozott, hogy a világ összes bioinjáért sem fizetne 25 dollárt.

- Advertisement -

Olvastad már? A Bitcoin-címek több mint fele továbbra is nyereséges

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.