Egyedi CryptoPunks ékszereket készít a Tiffany

A nyakékek szerény 30 ETH-s áron kerülnek majd eladásra, a tervek szerint augusztus 5.-től. A luxusmárka közleményéből kiderül, hogy a gyémántokkal és drágakövekkel díszített ékszerek egyelőre kizárólag a CryptoPunks NFT-kollekció tulajdonosai számára lesznek elérhetők.
A 30 ETH jelenlegi árfolyamon nagyjából 50 ezer dollár körüli összeget jelent.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A vállalat az NFTiff weblapján keresztül teszi majd lehetővé a vásárlást, mégpedig saját tokenek alkalmazásával, amelyek rendkívül kreatív módon az NFTiff nevet viselik.


Minden egyes CryptoPunks NFT három darab NFTiff tokenre lesz jogosult, és ezek segítségével lehet igényelni a személyre szabott ékszer elkészítését.
87 különböző tulajdonság illetve 159 színváltozat áll majd rendelkezésre, a nyakék maga pedig 18 karátos színes aranyból áll majd, a pontos árnyalatot pedig az adott NFT színvilágának az ismeretében határozzák majd meg. Ha a Tiffany az összes tokent el tudja adni, akkor a várakozások szerint 7500 ETH, tehát nagyjából 12,7 millió dollárnyi bevételhez juthat.
A kampány eredetileg a cég társelnöke, Alexandre Arnault révén merült fel, aki szintén egy CryptoPunks NFT tulajdonosa, legalábbis még áprilisban így nyilatkozott.


Arnault meg is mutatta a nyilvánosságnak, hogy hogyan néz ki a saját rózsaarany függője, amelyhez zafír, Mozambiki-stílusú színezett üveg lett felhasználva, és amelyhez sárga-gyémánt fülbevaló is társul.

Kereskedj $500 bonusszal es találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

A közösségi reakciója alapvetően pozitív, a Twitteren többen is előremutató kezdeményezésnek nevezték a kampányt.

„Egyre több web2-es cég merészkedik be a web3 területére, és nekik meg kell mutatni, hogy mit érdemes tudni, hogyan tudnak részesülni az előnyökből, például akár az NFTiff tokeneken keresztül.”


A vállalat először idén márciusban lépett be az NFT-szektorba, egy Tom Sachs token megvásárlásával, 380 ezer dollárért. Többek között ezt a képet használják a Twittere-fiókjuk profilképeként.
Április elsején a bolondok napja jegyében pedig bejelentették a TiffCoin kiadását, egy 400 darabos, 18 karátos aranyérme-kollekciót, amelyre a cég logóját gravíroznák.
A luxusmárkáktól nem idegen a szektor, a kriptopénzesfizetésre olyan cégek is lehetőséget adnak már, mint például a Gucci, a Balenciaga, vagy éppen a FARFETCH.
Tavaly áprilisban a Louis Vuitton, a Cartier és a Prada kezdett együttműködésbe, hogy Aura néven saját céges blokkláncot hozzanak létre, amelyet az általuk piacra dobott prémium minőségű termékek nyomon követésére és azonosítására használnának, az NFT-technológia segítségével.

Olvastad már? Tőzsdén kereskedett NFT-alapot indít a KuCoin

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.