Egy új jelentés szerint a korai bitcoin-fejlesztő, Hal Finney nem lehet Satoshi

Jameson Lopp, a kriptoközösségben ismert szakértő nemrégiben osztott meg egy elemzést, 2009-ből és 2010-ből származó adatok segítségével, amelyek alapján úgy véli, nem Finney volt Satoshi.

A közösségben évek óta tartja magát a nézet, hogy a Satoshi Nakamoto álnév mögött valójában Hal Finney állt, de több bizonyíték is arra utalhat, hogy ez nem így van.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Finney volt az első ember, aki bitcoin tranzakciót fogadott, Satoshi neki küldött először utalást a rendszer elindításakor.

Lopp viszont ennek ellenére úgy véli, a két személy két különböző embert takar. Finney 2014-ben hunyt el, az ALS nevű betegség szövődményeiben és szintén végig tagadta, hogy ő lenne Satoshi.

Lopp egyik legfőbb érve az, hogy Finney éppen egy jól dokumentált futóversenyen vett részt akkor, amikor Satoshi éppen aktív levélváltást bonyolított egy másik fejlesztővel, Mike Hearnel.

A verseny 2009 április 18-án zajlott, reggel 8-kor indult, és több, mint egy órásra nyúlt.

„Mára viszont már azt is tudjuk, hogy Satoshi és Mike Hearn, az első fejlesztők egyike pontosan ebben az időben több levelet is váltott. Ezek az archivált levelek azóta nyilvánosságra kerültek. Mi az, ami még kiderül az adatokból? Satoshi még azelőtt küldte a leveleket, hogy Finney beért a célba. Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a verseny időtartama alatt Finney nem fért hozzá semmilyen számítógéphez.”

Az első bitcoin tranzakció

Lopp szerint a lánc adatai is alátámasztják ezt az érvet. Hearn leveleiből kiderül, hogy Satoshi 32,5 bitcoint küldött neki, ez viszont 55 perccel az említett futóverseny kezdete után került blokkba.

A következő utalással Satoshi szintén Hearn címére küldött coinokat, és ez is még akkor került blokkba, mikor tartott a verseny.

Egészségügyi problémák

Hal Finney egy komoly betegségben szenvedett abban az időben, az ALS pedig komoly problémát jelentett a billentyűzet használata során.

Satoshi pedig pontosan ebben az időszakban dolgozott a Bitcoin kódján, és számos fórumbejegyzést írt.

Finney felesége egy 2010-es konferencián mondta el, hogy a férje eredetileg percenként 120 szavas gyorsasággal tudott gépelni, a betegség miatt ez viszont „lassú kopácsolássá” vált.

Lopp szerint Satoshi viszont aktív fórumozónak számított ebben az időben.  A Finney által írt Reusable Proofs of Work kódkészlet ráadásul jelentős mértékben különbözik attól, amely a Bitcoin kódjában van.

Lopp azt is elismeri, hogy ezek a bizonyítékok néhány feltételezést is tartalmaznak.

Hearn az után hozta nyilvánosságra a levelezést, 2017-ben, hogy a fejlesztők közül többek is elvesztették a bizalmukat benne, mert más nézeteket vallott a Bitcoin skálázódását tekintve.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Finney ráadásul be is programozhatta a leveleket, és a tranzakciókat is, jóval korábban, hogy a megadott időben legyenek elküldve és végrehajtva.

Valamint az is lehetséges, hogy a Satoshi név mögött többen voltak, bár ez utóbbi tényt Lopp nem tartja valószínűnek.

„Bármiféle kutatást is végeztem eddig a témában, az, hogy Satoshi egy csoport lenne, nagyon valószínűtlen. Ha mégis több személyt takart a név, akkor ők nagyon szorosan összedolgoztak, ugyanabban az időben aludtak, kifejezetten odafigyeltek a kódfelülvizsgálatok esetén a következetességre, és ugyanezt láthatjuk a fórumbejegyzések vagy a levelek esetén is.”

Olvastad már? Mit jelent az Ethereum csökkenő TVL értéke?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ursula von der Leyen szerint Európának mozgósítania kellene a háztartások megtakarításait

Ursula von der Leyen egyetlen mondata megmutatta, miért van szükségünk a bitcoinra. Nem kell ahhoz összeesküvés-elméletet gyártani, hogy az ember felfigyeljen egy politikai mondat mögöttes jelentésére. Ursula...

Felhagy az altcoinokkal a Remixpoint

Éles fordulatot vett a Remixpoint kriptostratégiája: a japán tőzsdén jegyzett vállalat szeptember 1-jén teljes egészében kiszállt az altcoinokból, és a jövőben kizárólag bitcoinra építi digitáliseszköz-portfólióját....

Kiyosaki 1,2 milliárd dollár adósságáról beszél, a bitcoinját mégsem fenyegeti

Robert Kiyosaki egész nyáron ismételgette a számot, legutóbb a Get Rich Education podcastban. Egymilliárd-kétszázmillió dollár adóssága van. A Rich Dad Poor Dad szerzője ezt a...

A kripto ETF-ek szabályozása új vitát nyitott

Az amerikai kriptopiac következő nagy vitája nem arról szól, hogy jöhetnek-e új ETF-ek, hanem arról, hogy ugyanaz a szabálykönyv vonatkozzon-e minden innovatív termékre. Az a16z,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.