Egy új DeFi szövetség összekötné a nyugati és keleti DeFi piacokat

-

A kínai kormány is beállt egy új, globális DeFi szövetség mögé.

A decentralizált pénzügyek (DeFi) korában egy kínai blokkláncstartup új, nemzetközi, DeFi-kezdeményezést indított.

A Conflux Nwtwork blokkláncstartup egy új, DeFi-re összpontosító kezdeményezést indított, amely a nemzetközi piaci szereplőket próbálja összehangolni.
Az úgynevezett „Open DeFi” (Nyílt DeFi) szövetség próbálja összekötni a keleti és nyugati DeFi piacokat, egyesíti a kínai blokklánccégeket és a nemzetközi DeFi-startupokat, hogy még több piaci növekedés, fenntarthatóság és innováció jöhessen létre.
A szeptember 3-ai bejelentés szerint a szövetséget a kínai kormány is támogatja. A Conflux Network által kezdeményezett Open DeFi-ben több olyan fontos piaci szereplő is helyet kapott, mint  mondjuk a kínai dForce DeFi-protokoll.
Emellett olyan, blokkláncra összpontosító kockázatitőke-alapok is tagjai, mint a Sequoia Capital, a Blockpower Capital, az Antelope Holdings, a DeBank és az MCDEX.
A szövetség tagjai három különböző területre összpontosítanak. Ilyen a kockázatkezelés, új likviditási stratégiák, valamint az inkubáció és innováció.
 
A kockázatkezelési csoport tagjai azon dolgoznak, hogy biztosítsák az okos szerződések és a gazdaság biztonságát a DeFi-szolgáltatások számára, miközben az intézményi befektetők és kriptotőzsdék új kereskedelemi stratégiákon dolgoznak, hogy fokozzák a likviditást. Emellett a szövetség új DeFi-projekteket és esetleges üzlettársakat kutat az inkubációs szárnyon belül.
A DeFi-t gyakran nevezik az új ICO-lufinak, ugyanis a szektor tükrözi a 2017-es tokeneladási lázat. A DeFi-ipar hatalmas növekedésbe kezdett 2020-ban. Januárban még 1 milliárd dollár alatt volt az ágazat összértéke, ám ez augusztus végére 9 milliárdra növekedett.
A DeFi lényege, hogy egyesíti a kriptopénzek olyan eszközeit, mint az okosszerződések és decentralizált alkalmazások az olyan pénzügyi szolgáltatásokkal, mint a kölcsönök és hitelek.
2020-ban már több szövetség és egyesület is indult a DeFi érdekében. Márciusban a Ren DeFi projekt elindított egy konzorciumot a veterán Polychain Capital kriptobefektetővel az élén.
2020 áprilisában a TD Ameritrade és a Compound DeFi-cég elindította a Chicago DeFi Szövetséget, melynek célja, hogy támogatást és útmutatást adjon DeFi-cégek számára.
Augusztus közepén a Huobi tőzsde is elindított egy nemzetközi DeFi-szövetséget, amelyhez olyan tagok csatlakoztak, mint a MakerDAO, a Compound, a Nest és dYdX.

Olvastad már? Veszélyben a bitcoin: az amerikai dollár feléled többéves támaszszintjéből

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoint használt pénzmosásra, hat év börtönt kapott érte

A Bloomberg jelentése szerint Jian Wen, egy korábbi gyorséttermi dolgozó, hat év és nyolc hónap börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek találták, hogy jelentős mennyiségű bitcoint próbált...

A kripto gaming cégek nagyot fejlődtek, a következő nagy esélyes a 5thScape projektje

A 5thScape készülő kriptojátékainak köszönhetően napról napra népszerűbb a metaverzum GameFi terében. A GameFi szektor minden kétséget kizáróan feltámadt, és a kriptók újraéledését követve tiszteletét teszi...

A Bitcoin white paper visszatér a Bitcoin.org weboldalra

Jogi korlátozások miatt az Egyesült Királyságban élő felhasználók továbbra is csak korlátozottan férhetnek hozzá a Bitcoin white paper-hez a Bitcoin.org weboldalon. A Bitcoin white paper újra...

A BlastUP előértékesítése elérte a 7 millió dollárt, utolsó napok a $BLP megvásárlására

Vendégbejegyzés A BlastUP, a Blast elsőszámú launchpadja, az első IDO-k sikeres elindításával megerősítette robusztus hasznosságát. Miközben az előértékesítése a befejezéshez közeledik, továbbra is jelentős figyelmet kap...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!