Egy tőkekezelő szerint a derivátumpiacok adatai alapján már beszálltak az intézmények

2017-ben és 2018-ban több támogató is  az „intézményi csorda” piacokra történő belépését várta. A kifejezés alatt azon Wall Street-i befektetőkre és cégekre gondoltak, akikről azt hitték, hogy hamarosan vagyonokat fognak a kriptopiacba önteni.
Azonban a „csorda” 2017-ben és 2018-ban nem érkezett meg. Több elemző is azt mondta, hogy az akkori növekedés mögött a hagyományos befektetők álltak és nem a világ milliárdosai.

Azóta ez gyorsan megváltozott. A derivátumok adatai azt mutatják, hogy egyre több intézményi befektető fektet a bitcoinba. Esélyes, hogy az intézmények belépése, a jövőben is folytatódhat.

Végre belépett az intézményi csorda

Az elmúlt hónapok során jelentős változás történt a bitcoinalapú derivátumpiacokon az olyan platformokról, mint a BitMEX, a Huobi, a Deribit vagy az OKEx , egyre több forgalom tevődik át a világhírű CME Group derivátumtőzsdére.
Travis Kling, az Ikigai kripto pénzügyi alap befektetési igazgatója osztotta meg az alábbi táblázatot augusztus 18-án.


Azt mutatja, hogy a csak kriptopénzekre kihegyezett tőzsdékről jelentős mennyiségű tőke áramlott ki, miközben egyre több tőke érkezik a CME-re.
Több mint 874 millió dollárnyi nyílt határidős és opciós ügylet van nyitva a CME-n, amely 536 millió dolláros a korábbi, februári csúcshoz képest.

Kling szerint ez annak a jele, hogy megérkezett az intézményi csorda:

 „A nyílt határidős ügyletek új rekordot döntöttek meg. A korábbi rekord február 15-én született, a fekete csütörtöki összeomlás előtt. Érdemes figyelembe venni a nyílt szerződések piaci részesedését. Már olyan régóta beszélünk a csorda érkezéséről, hogy mém vált belőle, de most kétségkívül megérkeztek és ez nagyon bikás jel.”

Az opciós piacok megváltozása nem az egyetlen jel, amely arra utal, hogy az intézmények beléptek a bitcoinpiacokra.
A Grayscale Investments vagyonkezelő nemrég bejelentette, hogy már több mint 6 milliárd dollárnyi eszközt kezelnek, amely új rekordot jelent a kriptopénzekre összpontosító pénzügyi intézet számára.
Mindemellett Paul Tudor Jones milliárdos vagyonkezelő és George Ball, a Prudential korábbi vezérigazgatója is kiállt a bitcoin mellett, mint vagyontárolási eszköz a jelenlegi makrogazdasági környezetben.
 

Még több intézmény léphet be

Idővel még több intézmény csatlakozhat. A 2 billió dollár értékű Fidelity Investments korábban azt írta, hogy az intézményi befektetők 36%-a találkozott már a kriptopiacokkal és ezek a cégek jelentős hányada birtokol bitcoint vagy ethereumot.
A Fidelity emellett megtudta, hogy az intézmények 80%-a talált valamit vonzónak a kriptopiacokban.

Olvastad már? Veszélyes csalókra hívta fel a figyelmet a KuCoin kriptotőzsde

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Tether befektetése az Ualába azt jelenti, hogy a cég beül egy argentin neobankba

A Tether, az USDT kibocsátója az elmúlt években olyan mennyiségű készpénzen ül, amit a legtöbb Wall Street-i bank is megirigyelne. De úgy tűnik, a cég...

ZachXBT: még mindig 81 millió LAB token lehet bennfentes kézben

A kriptóban fontos, hogy mekkora egy projekt piaci kapitalizációja, de még fontosabb, hogy kinek a kezében van a valós készlet. A LAB token körüli dráma...

A TradFi nem a DeFit akarja, hanem a blokkláncot

Van egy elmélet, amely szerint egy nap a hagyományos pénzügyi rendszer, a TradFi rájön, hogy a banki kapuőrök feleslegesek, beismerik a tévedésüket, és mindenki boldogan...

A FATF azt várja a stablecoin-kibocsátóktól, hogy tegyék lehetővé a tokenek befagyasztását

A kriptósok mindig is büszkék voltak arra, hogy a blokkláncokon mozgó pénzt nem lehet csak úgy leállítani. Központi utasításra sem. Ez igazából egy illúzió, és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.