Egy parlamenti képviselő kirúgatná a Tőzsdefelügyelet elnökét

A SEC idén már másodszor pereli be a Kraken tőzsdét, a törvényhozók szerint itt az ideje, hogy egy hozzáértő ember üljön az elnöki székbe.

Warren Davodson, a Kongresszus tagja a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a hatóság teljesítményéről, és arról, hogy most jó alkalom lenne a SEC megreformálását célzó törvény megszavazására.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A SEC februárban perelt be először a Krakent, a staking programja miatt. A tőzsde akkor 30 millió dolláros büntetést kellett, hogy fizessen.

A mostani perben azért vádolták meg, mert a hatóság szerint engedély nélkül üzemeltet pénzváltót, és tőzsdét.

Jesse Powell, a Kraken alapítója szintén a közösségi médiában reagált a SEC vádjaira, nem rejtve véka alá a rosszallását.

„Az USA hatóságai ismét a saját állampolgáraikra támadnak. Azt hittem, a februári megegyezés során a SEC minden aggályát sikerült tisztázni, és az árát is megfizettük, 30 millió dollárral. Most kellene még egy kis pénz? Ez az üzenet egyértelmű, 30 millióért csak tíz hónapos engedélyt kapsz a működésre, aztán jön a zsarolás második köre. Ha van 30 milliód, akkor az ügyvédeid sokat elérhetnek, de a teljes győzelemhez lehet, hogy 100 millióra lesz szükséged. Ha ezt nem tudod megfizetni, akkor azt javaslom, hogy a kriptoipari vállalatodat vidd el ebből az országból.”

A Ripple iránti támogatásáról ismert jogász, John Deaton is reagált Powell bejegyzésére, elmondva, hogy Gensler egy becstelen alak, nem alkalmas egy szabályozó hatóság élére.

„Gensler tudta, hogy a Kraken tényleg azt hiszi, hogy a 30 millióval végre békén hagyják őket. De ez a pénz messze nem elég, ennek a többszörösét akarják. Kérdezd meg Garlinghouse-t és a Ripple csapatát, ők már 150 milliót költöttek, és még mindig milliók mennek el a jogi költségekre.”

Davidson idén nyáron mutatta be a törvényjavaslatát, amely megreformálná a SEC működését, és egyben le is váltaná az elnököt, Gary Gensler-t a hatóság éléről, hogy végre megvédhessék tőle az amerikaiakat.

„A törvény megszűntetné az elnöki posztot, és a bizottság kerülne döntési pozícióba. Eggyel több tag kerülne a bizottságba, így a létszám hatra növekedne, és egyenlő arányban kerülnének be az egyes pártokból a kinevezettek.”

Olvastad már? A Binance főnökének bukása jó hír lehet a Bitcoin spot ETF-eknek, és ennek az új tokennek is

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.