Egy kínai vállalat 22 millió dollárnyi Ethereumot vásárolt

-

A cég további 17 millió dollár értékű bitcoint vásárolt, ezzel ő lett az első állami vállalat, amely az Ethereumot is felvette vagyoneszközei közé.

Bitcoin és Ethereum vásárlása

Lehet, hogy még nem hallottál Meituról, de a kínai fotóalkalmazás meglehetősen népszerű az online Ethereum-közösség körében.
A kínai képszerkesztő alkalmazás a hongkongi tőzsdén érhető el, és a fiatalok között igencsak népszerűnek számít Kínában.

A vállalat 2021. március 5-én hozta nyilvánosságra a több mint 40 millió dollár értékű bevásárlását a két legnagyobb kriptovalutába.

„Cégünk 15.000 ethereumot és 379,12 bitcoint vásárolt nyílt piaci tranzakciókban 2021. március 5-én, összesen mintegy 22,1 millió, illetve 17,9 millió dollár ellenérték mellett.” – tette közzé a vállalat.

Hozzátette, hogy a vásárlásokat a vállalat igazgatótanácsa által korábban jóváhagyott „kriptovaluta-befektetési terv” alapján hajtották végre, amelynek keretében a Meitu akár 100 millió dollár értékben vásárolhat különféle kriptopénzeket.
A vásárlásokra fordított pénz kizárólag a meglévő készpénztartalékaikból és a 2016-os tőzsdei kibocsátásból (IPO) származó „egyéb fennmaradó bevételből” származik.
A hivatalos adatok szerint a Meitu tavaly több mint 107 millió dolláros nyereséget ért el, főként alkalmazásbeli hirdetések eladásából.
A cégnek nincs más jelentős nyereségforrása, erre lehet megoldás a kriptoeszközök vásárlása. A Meitu illetékesei azt mondták, hogy a kriptovaluták értékének növekedésére számítanak a közeljövőben.
Továbbá elmagyarázták a készpénztől való tartózkodásuk okát:

„Az igazgatóság úgy véli, hogy a kriptovalutáknak bőven van helyük a növekedésre, és a kriptoeszközök vásárlása diverzifikációként is szolgálhat a vállalat számára.”

A pénznyomtatás következménye

A Meitu szerint a készpénz értékcsökkenése a központi bankok pénzkínálatának agresszív növelése miatt történt meg.
Ezzel a cég a központi bankok szüntelen pénznyomtatásra utal, amely a piaci megfigyelők szerint inflációhoz és annak drasztikus hatásaihoz vezet a teljes gazdaságban.

Ezt a lépést számos olyan vállalat és befektető követi, akik a kriptopénzek felé fordulnak, hogy megvédjék vagyonukat az elkövetkező évek inflációjától, és a további sivár gazdasági kilátásoktól.
Ugyan a legtöbb vállalkozás a bitcoinhoz ragaszkodik, a Meitu vásárlása azt mutatja, hogy a cégek az ethereumtól sem riadnak vissza.

Olvastad már? A bitcoin és az arany harcából már több mint fél éve a bitcoin javára vívják

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Dogecoin technikai elemzés 06.04.

Prémium Dogecoin A Bitcoin, a kriptopiac többi szereplőjével együtt, múlt hétfőn (május 29.) fényesen indult a hét, de a következő napokban veszteségeket könyvelhetett el. A Bitcoin közel...

Ripple technikai elemzés 06.04.

Prémium Ripple Az elmúlt hetekben a Ripple árfolyama emelkedő tendenciát mutatott, és egy figyelemre méltó támaszszintről állt talpra. Azonban még mindig van egy döntő ellenállási szint, amelynek...

2000 dollár lehet a tényleges Ethereum cél?

Az Ethereum, a második legnagyobb piaci tőkeértékű kriptopénz, a közelmúltban egy mérsékelt, 5%-os árfolyam-ugrást produkált az elmúlt héten. Ez az ármozgás azonban egybeesik a kereskedők jelentős...

A dollár katasztrofális helyzetbe kerülhet

Peter Schiff, az ismert aranyrajongó és közgazdász szerint az USA államadóssága, az ország gazdasága, és a dollárra leselkedő veszély nem múlt el. A politikusok nemrégiben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!