Egy Instagram influenszer 2,5 millió dollárnyi bitcoinnal húzta le követőit

-

Az „adományokról” ismert közösségimédia-influenszer egy bitcoincsalási rendszert üzemeltetett.

Csalással vádoltak meg egy Instagram-influenszert, miután állítólag összesen 2,5 millió dollárnyi bitcoin értékben károsította meg követőit.

Jegara Igbarát – aki Instagrammon Jay Mazini néven ismert – az amerikai Igazságügyi Minisztérium (DoJ) azzal vádolja, hogy csalási rendszert működtetett, amelyben egymillió követője közül többeket rávett, hogy bitcoint küldjön neki készpénzért cserébe, amelyet azonban nem sikerült kifizetnie.
A DoJ március 24-én jelentette be a vádakat, egy Brooklyni Szövetségi Bíróságon benyújtott panaszt követően.
Az FBI vizsgálata még folyamatban van, de William F. Sweeney, az FBI igazgatóhelyettese megjegyezte:

„Igbara közösségi médiában betöltött személye szolgált háttérként arra, hogy követőit rávegye a bitcoinutalásokra. Később azonban kiderült, hogy nem minden az, aminek látszik. Semmilyen filantróp szándék nem volt azokban a bitcointranzakcióban, amelyet Igbara az áldozataival folytatott.”

„Az internetes hálózatok gyors átkutatása ma teljesen más képet mutat a milliomos csalóról” – tette hozzá Sweeney.
A DoJ dokumentumai szerint az influenszer felajánlotta, hogy 3,5 – 5%-kal a bitcoin piaci értéke fölött fizet a követőknek a cseréért, mivel a tőzsdék korlátozták, mennyi BTC-t vásárolhat meg.
Az influenszer Twitteren és az Instagramon hirdette ajánlatát követőinek januárban és februárban. Ez idő alatt a Bitcoin ára 29.000 dollárról több mint 49.000 dollárra emelkedett.
A panasz szerint amikor a bitcoin értéke február 14-én 47.000 dollár volt, az alperes azt ajánlotta, hogy 52.500 dollárért vásárolna.

Miután Mazini megkapta a bitcoint rajongóitól, hamisított fizetési bizonylatokat küldött vissza, amelyek tükrözik a megbeszélt árakat, azonban nem küldte el azok teljes összegét, vagy egyáltalán nem is küldött értük semmit.
A március 23-án benyújtott panasz szerint Mazini tárgyalásokat folytatott egyik követőjével, hogy 50 BTC-t vásárolna 2,56 millió dollárért. Az eladó elküldte a megbeszélt BTC-összeget, azonban csak 500.000 dollárt kapott cserébe.
Mazini jelenleg New Jersey államban áll vád alatt, és a New York-i bíróságon kerül sor a tárgyalására. Ha elítélik, akkor 20 évig terjedő szabadságvesztéssel néz szembe.
A DoJ közleményében Jonathan D. Larsen, az IRS-CI különleges ügynöke figyelmeztette a közösségimédia-influenszerek rajongóit, hogy „óvakodjanak” a hasonló csalásoktól.
Megjegyezte, hogy „az alperes online népszerűségét használta bitcoinvásárlására a piaci érték feletti áron. Mindig vigyázzon, és ne essen a kriptocsalások áldozatául.”

Olvastad már? A Decentrader elemzői szerint a bitcoin „kényelmesen” eléri a 100.000 dollárt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!