Ray Dalio szerint „valószínű” egy amerikai bitcoin-tilalom

Az Egyesült Államok megismételheti az 1930-as évek aranytilalmát a bitcoinnal.

Ahogy mélyül a bitcoin korrekciója, úgy tér vissza a félelem, a bizonytalanság és a kétely, Ray Dalio milliárdos hedge fund menedzser szerint.

A Yahoo Finance-nek adott március 24-i adott interjúban, a Bridgewater Associates befektetési alapjának elnöke kijelentette, hogy az amerikai kormány „nagy valószínűséggel” ugyanúgy betilthatja a bitcoint, ahogyan azt az arannyal is tette az 1930-as években.
Az aranytulajdon betiltása azért történt, mert az akkori kormány vezetői nem akarták, hogy az arany a fiat pénzekkel és hitelekkel versenyezzen, mint értékmegőrző eszköz – tette hozzá Dalio.

„Nem akarják, hogy más pénzek is működjenek, hiszen azok kikerülhetnek az ellenőrzésük alól. Emiatt úgy gondolom, nagyon valószínű, hogy bizonyos feltételek mellett törvényen kívül helyezik, ahogy tették az arannyal is.”

A milliárdos alaptulajdonos és filantróp Dalio, aki a bitcoint „elképesztő találmánynak” nevezte, januárban összehasonlította azt az arannyal, és rámutatott, hogy India kormánya már most is próbálja betiltani a bitcoint, és az általános kriptovaluta-kereskedelmet.
Hozzátette, hogy nem szakértő, de szerinte könnyen nyomon követhető, hogy ki foglalkozik vele.
Dalio komor kijelentései után, valami pozitívat is mondott, amikor elismerte, hogy a bitcoin mint eszközosztály, kiállta az idő próbáját.

„A bitcoin az elmúlt 10 évben bevált, nem hekkelték meg. Jelentős követőtábort épített ki. Bizonyos értelemben a vagyonmegőrzés alternatívája. Olyan, mint a digitális készpénz, és ezek a pluszok.”

Március 16-án Dalio azt állította, hogy az Egyesült Államok kormánya megcélozhatja a dollárból bitcoint vásárlókat, mivel ez „barátságtalan a kapitalizmus számára”, felkészülve az államadósság kezelésére szolgáló „sokkoló” adónövelésre.

A bitcoin korrekciója eközben tovább mélyül, mivel sorban jelennek meg a hírek, miszerint a bullmarket az utolsó szakaszában jár. A BTC a mindenkori csúcsáról 13,5%-ot esett vissza a jelenlegi 52.000 dolláros árig.

Olvastad már? Leállítja tevékenységét az OKEx kriptotőzsde Koreában

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.