Egy bitcoin ETF elindulása felfelé hajthatja az árfolyamot, egy nagyon egyszerű oknak köszönhetően

Az EToro kereskedőplatform ügyvezetője Yoni Assia elmondta, egy bitcoin ETF elindulása nagyságrendekkel növelné a bitcoin elfogadottságát az intézményi befektetők körében, és így természetesen az árfolyamra is pozitív hatással lehetne.

Assia szerint az ETF-ek régi vágású, jól ismert befektetési formának számítanak, ez pedig fontos körülmény az intézmények egyik elsőrendű elvárása esetén.

„Egy bitcoin ETF elfogadása jelentős mértékben növelné az elterjedtséget, mivel az intézmények nagyon merev struktúrák mentén dolgoznak. Nem szeretik az újdonságokat, azt választják, ami már korábban is bevált. Egy ETF ebbe a körbe tartozik. Ismerős, jól használható infrastruktúra, elismert befektetési módszer. Azok az intézmények is meg tudják vásárolni, akik amúgy sosem bajlódnának a kulcsok saját kezelésével, a privát tárcákkal.”

Assia úgy véli, egy ETF segítségével anélkül tudnának belépni a piacra az új befektetők, hogy változtatni kellene az eddigi jól bevált módszereiken, vagy új platformokkal kellene megismerkedniük.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A bitcoin árfolyama októberben átlépte a 35 ezer dolláros szintet, főleg egy ETF lehetséges elfogadásának a hírére.

Azóta még feljebb kapaszkodott, és mára, a cikk írásának pillanatában a 37-38 ezer dolláros régióban mozog az ár.

Assia szerint viszont az új befektetők tömeges megjelenéséhez arra is szükség lesz, hogy felhasználóbarát felületeken, egyszerűen be lehessen lépni a piacra, és megoldott legyen, hogy a befektetéseket be lehessen illeszteni a különböző diverzifikált portfóliókba is.

„A kisbefektetői szinten a lényeg a felhasználói élmény, a kezelhetőség, az egyszerűség, és az, hogy a kriptó megtalálható legyen a lehető legtöbb választható portfólióban. Szerintünk a kriptónak pontosan ilyennek kellene lennie. Egy befektetési szektornak, amely a tágabb értelemben vett befektetési iparág része, ugyanolyan elbírálás alatt, mint a részvények, vagy akár az árucikkek.”

Assia az Abu Dhabi Finance Week rendezvénysorozaton osztotta meg a gondolatait a témáról, és elmondta, hogy a bitcoin elterjedésének egyik legfőbb mozgatórugója, hogy az emberek egyre jobban kezdik megérteni, hogy mit jelent egy elkobozhatatlan, cenzúrázhatatlan internetes pénz birtoklása, és egyre többen fogják ezt tudni.

A Chainalysis szeptemberben adott ki egy jelentést, amelyben arra jutottak, hogy bár a globálisan tapasztalható terjedés mértéke lelassult, az olyan fejlődő országokban, mint Nigéria, India, vagy Ukrajna, sokkal nagyobb mértékű terjedésnek lehettünk a tanúi az elmúlt év során.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ez a jelenség kifejezetten ígéretesnek tekinthető a kriptoipar számára, főleg azzal együtt, hogy a fejlett országokban az intézményi befektetők érdeklődése növekszik nagyobb mértékben.

Assia úgy gondolja, az emberek többsége rá fog jönni, hogy ugyanúgy kell befektetni a kriptóba, mint ahogyan az aranyba, vagy az árucikkekbe teszik.

„A bitcoin még mindig egy teljesen új, feltörekvő, internet-alapú árucikk, és a következő tíz évben tovább nő az érdeklődés iránta. Semmi kétségem afelől, hogy tíz év múlva sokkal magasabb áron fog mozogni, és sokkal nagyobb hatást fog gyakorolni a világra.”

Olvastad már? Elon Musk: „B*szódjanak meg a hirdetők!”

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Kraken IPO-ja újra csúszik, 2027 második negyedévénél hamarabb biztosan nem jön

A Kraken tőzsdei bevezetése ismét csúszik, az anyavállalat szerint 2027 második negyedévénél hamarabb nem lesz IPO. A hír nem meglepő, de a részletek sokat elárulnak...

Bitcoin mint menedékeszköz: újabb makrogazdasági próba

A menedékeszközök ismét reflektorfénybe kerültek, a bitcoin pedig nehéz makrogazdasági teszt előtt áll. Az amerikai–iráni feszültségek erősödése, a hordónként 90 dollár környékére visszakapaszkodó olajár és...

HYPE-eladásba kezdett a Multicoin, mégis optimista

A Multicoin Capital látványosan csökkenti a Hyperliquid natív tokenjében, a HYPE-ban felépített pozícióját, miközben a piac továbbra is az egyik legerősebb kriptoeszközként kezeli a tokent....

Az XRP forgalma fél éve nem látott szintre nőtt

Az XRP piacán augusztusban látványosan visszatért a likviditás: a spotforgalom február óta nem látott szintre emelkedett, miközben az árfolyam egyetlen nap alatt közel 8 százalékkal...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.