Egy befektetési vállalkozás egymillió fontot gyűjtött bitcoinbányási ​​terveihez

-

A londoni székhelyű Clear Leisure befektetési társaság egymillió fontot – azaz kb. 415 millió forintot – gyűjtött össze a kriptovaluta-szektoron belüli terveinek megvalósításához.

Az AIM (Alternatív Befektetési Piac) által jegyzett befektetési társaság hétfőn jelentette be, hogy 1 millió fontot gyűjtött össze bitcoinbányászási célokra – számolt be róla a ShareCast.

A társaság elmondta, hogy a tőkét 100 millió darab 1 pennys részvény elhelyezésével gyűjtötték össze egy egyéni befektető, John Story számára.
A Clear Leisure az új alap segítségével szeretné „felgyorsítani és kiszélesíteni” szerződéseit a felhőbányászati szolgáltatókkal, továbbá ebből fedezné egy olaszországi bitcoin bányászlétesítmény felépítését.
A vállalat azt is közölte, hogy bővíteni kívánja meglévő szerb kriptovaluta-infrastruktúráját, és megnövelné a bányászathoz szükséges hardveres megoldások fejlesztésére szánt összeget.
A cég fontolóra veszi még a megújuló energiaforrásokba történő befektetést – beleértve a szél- és vízerőműveket.
Története során a Clear Leisure portfóliója elsősorban a szabadidős és az ingatlanszektort foglalta magában, befektetési tevékenységük jelentős része pedig Olaszországban zajlott.
A közelmúltban azonban a vállalat stratégiai fókusza a technológiai szektorra helyeződött át, azon belül is blokkláncra és a mesterséges intelligenciára.
A bitcoin bányászati ​​műveletekbe történő befektetés hozzásegítheti a céget, hogy profitáljon a virágzó kriptoiparból.

Mivel a bitcoin bányászási nehézsége nemrégiben rekordszinten járt, a cég erős versenybe készül beszállni többi szereplővel.
A társaság részvényeinek ára a bejelentést követően emelkedett a londoni tőzsdén, hétfőn elérve eddigi rekordárát: 2,82 pennyt.

Olvastad már? Egy kórház 800.000 dolláros bitcoin adományt kapott

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin technikai elemzés 06.07.

Prémium Bitcoin  Az Egyesült Államok továbbra is szabályozási nyomást gyakorol a kriptovalutákra, és a Binance tőzsde ismét a figyelem középpontjába került. Egy korábbi, márciusi CFTC-bejelentés után az amerikai...

A SEC főnöke: „Nincs szükségünk több digitális valutára”

A CNBC-nek adott keddi interjújában Gary Gensler, az amerikai értékpapír és tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke határozottan kifejtette álláspontját a digitális valutákkal kapcsolatban: "Nincs szükségünk több digitális...

Litecoin technikai elemzés 06.06

Prémium Litecoin Bár a legutóbbi amerikai SEC-bejelentés hasonlít a korábbi CFTC-bejelentéshez, az LTC-t nem említik értékpapírként. Ugyanakkor a MATIC, a SOL, az ADA és mások értékpapírként lettek kiemelve. Az...

Az ADA 7%-kal esik vissza a Binance-per miatt

A Cardano (ADA) tulajdonosok nem gondolták volna, hogy az elmúlt 24 órában 7,64%-ot zuhannak, amikor a token viszonylag jó szezont futott. Az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC)...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!