Dél-Korea kormánya elkötelezetten támogatja a hazai blokkláncprojekteket

Dél-Korea Tudományos és Információkommunikációs Minisztériuma (ICT) megígérte, hogy növeli hazai blokklánc-techológia központú vállalatok állami támogatását.

A Business Korea szeptember 21-i cikke szerint , hogy a kormány a hazai blokklánc-technológiával foglalkozó projektek, startupok támogatásának emelésével szeretné a dél-koreai blokkláncipart is növekedésre bírni.

A kormány aktívan részt vesz a blokklánciparban

Szeptember 20-án a miniszter találkozót adott blokklánc témájú startupok részére, a Blocko – egy ismert dél-koreai blokkláncplatform-szolgáltató irodájában, amely konkrétan Bundangban, Gyenonggi tartományban található.

- Advertisement -

A koreai kormány szívesen lép kapcsolatba blokklánctechnológia-központú vállalatokkal, mivel ezek a negyedik ipari forradalom 10 ICT szektorának legjelentősebb szereplőinek bizonyulnak. A találkozón részt vevő alapítók és vállalatigazgatók megvitatták az iparággal kapcsolatos ötleteiket és meglátásaikat, egyeztették elképzeléseiket a szolgáltatások javításának, illetve az egyre erősebb iparági előírások teljesítésének érdekében.

A ülés során az érintett miniszter is megérthette az iparági szereplők által megfogalmazott nehézségeket, és támogatásáról biztosította őket.

Az ülést egyébként zárt ajtók mögött tartották, mert a kormány anélkül szerette volna hallani az éppen rohamosan fejlődő iparág problémáit, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen kiigazítást kellene közzétennie. Az blokklánc-technológia szereplőinek őszinte véleményére voltak kíváncsiak, és a konkrét problémák részletesebb megismerésének érdekében választották kis létszámú módját a megbeszélésnek.

A résztvevők áttekintették és értékelték azokat a blokklánc központú projekteket, amelyeket a dél-koreai kormány a piac bővítésének és a közösségi szolgáltatások javításának érdekében tervez. Ilyenek például blokkláncalapú vámkezelés, ingatlanügyletek, és egyéb pénzügyi folyamatok.

„Mivel Dél-Korea és a többi ország között a blokklánc-technológia területén nincs szakadék, országunknak jó lehetősége van iparági vezetővé válni.” – nyilatkozta Min Won-ki, az ICT miniszterelnök-helyettese. „A kormány aktívan támogatja a hazai vállalatokat, hogy a nemzetközi blokkláncpiac fontos szereplői lehessenek.”

Dél-Korea erősen támogatja a blokklánc-technológiát

Az Tudományos és Információkommunikációs Minisztérium 2018 júniusában már említette, hogy stratégiát dolgoztak ki a blokklánc-technológia iparának fejlesztésére, illetve hogy különböző feltörekvő technológiák szabályozási rendszerét szeretnék kidolgozni.

A bejelentést követően a miniszterelnök június 20-én kijelentette, hogy a kormány képes volt erőteljesen előremozdítani a blokklánc iparágat. A Business Korea azonban aggodalmát és szkepticizmusát fejezte ki a kormány által biztosított szabályozási keret megbízhatóságával kapcsolatban.

Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségi média felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estét! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.