David Marcus: a törvényhozók nyomása ellenére a Facebook jövőre elindítja a Librát

David Marcus, a Facebook digitális valutaprojektjének vezetője elmondta, hogy a cég elkötelezett a jövő évi indulás mellett, a törvényhozók nyomása ellenére.

2020-ra tervezik a Libra indulását

Marcus a svájci NZZ újságnak nyilatkozott. Elmondta, hogy a Facebook továbbra is 2020-ra tervezi a digitális pénz elindítását.

A cél továbbra is az, hogy jövőre induljon a Libra. Addig minden kérdést meg kell oldanunk, és meg kell teremtenünk a megfelelő törvényhozói környezetet.
Júniusi hivatalos bejelentése óta a Librát a világ számos törvényhozói szerve célkeresztbe vette, mivel aggódnak amiatt, hogy a közösségi platform lényegében saját valutát indít.
A Libra mögött állítólag különféle valós pénzügyi eszközök állnak, illetve egy 28 fős szervezet, amely a projektet felügyeli a jobb megbízhatóság és biztonság érdekében.

Mindezek ellenére, Marcus elmondta, miszerint nem valószínű, hogy a Libra átveszi a rendes utalások szerepkörét. Ehelyett a projekt inkább a nemzetközi fizetésekre és a kisebb tranzakciókra összpontosít.
Hozzátette:

 „Nem valószínű, hogy az emberek majd Librával fizetnek egy kávéért Svájcban, Németországban vagy Franciaországban.”

Marcus felhívta a figyelmet a megfelelő felhasználói elterjedés kihívására. Szerinte ez még nagyobb probléma lehet, mint a törvényhozók aggodalmainak leküzdése.

Olvastad már? Valóban szüksége lenne a bitcoinnak intézményekre?

A Diar elemzőcég korábban kiadott egy jelentést a Facebook folyamatosan alakuló felhasználóbázisáról: eszerint a digitális valuta talán nem is tudna széles körben elterjedni a platformon.
Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.