Csökkenő tendenciát mutat a kriptós bűnözés aránya

-

2023 első felében 65%-kal kevesebb kriptóhoz köthető bűncselekmény történt a tavalyi év hasonló periódusához képest.

A legnagyobb csökkenést a csalások számának a csökkenése, és a feketepiaci aktivitás visszahúzódása eredményezi.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A különböző elemzések alapján a kriptobűnözők 2023 első felében 3,3 milliárd dollárral kevesebb bevételhez jutottak, mint 2022 első felében.

A kevesebb bűncselekmény más téren is csökkenést hozott a Chainalysis szerint, az ilyen esetekhez köthető, úgynevezett kockázatos entitások, például kétesebb tőzsdék vagy különböző mixer-szolgáltatások látogatottsága 42%-al lett alacsonyabb.

Ezek azok az eszközök, amelyeket a hackerek előszeretettel használnak a tisztességtelenül szerzett pénzek tisztára mosására.

„Az árfolyamok általános növekedése a legtöbbször megnövekedett bevételt jelent a csalók számára. Ez főleg annak tudható be, hogy nagyobb a piaci eufória, jobb a hangulat, és az áldozatok emiatt sokkal gyanútlanabbak, sokkal könnyebben bedőlnek a csalóknak. Az idei, 2023-as eséssel együtt viszont ez a nézet is megdőlni látszik.”

Az év eleje óta a BTC árfolyama 80%-kal növekedett, és elérte a 30 ezer dolláros szintet.

Az adatok alapján a bevételek ilyen nagymértékű csökkenése a jelenlegi két legnagyobb befektetési csalásnak, a VidiLook és a Chia Tai Tianqing Pharmaceutical Financial Management nevű kezdeményezés bedőlésének tudható be.

A rendelkezésre álló információk alapján mindkét esetben exit scam segítségével léptek le az alapítók, az áldozatok pénzével együtt.

A kriptoiparhoz kapcsolódóan van viszont egy másik nagy probléma, amely egyáltalán nem tűnt el.

A zsarolóvírusok mértéke ugrásszerűen növekszik a kriptoiparban, annak ellenére, hogy a többi típusú csalás esetén jelentős csökkenést figyelhető meg.

Az idei év eddigi részében az igazolt támadásokkal a zsarolóvírusok 449 millió dollárnyi kárt okoztak az áldozataiknak.

A szakértők szerint a tavaly kitört orosz-ukrán háború lehet az egyik oka annak, hogy összességében mégis csökken a zsarolóvírus-támadások száma.

A felmérések szerint számos szervezet ukrán területen működött, így az invázió miatt kénytelenek voltak elköltöztetni a székhelyüket, és még nem biztos, hogy újra tudták indítani a tevékenységüket.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az elemzők úgy becsülik, hogy ha a támadások a jelenlegi ütem szerint zajlanak az év további részében is, akkor összesen akár 898 millió dolláros kárt is okozhatnak az idén.

A zsarolóvírusok legkedveltebb célpontjainak a nagy szervezetek számítanak, amelyek számottevő anyagi forrásokkal rendelkeznek, amely csábító célpontot jelent.


Olvastad már? Ripple vs. SEC : A végső döntés megérkezett, és ez mit jelent

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Meglepi-e a Bitcoin a befektetőket 2023 utolsó negyedévében?

A Bitcoin (BTC) árfolyama nem volt olyan volatilis, mint korábban, ami elbátortalanította a befektetőket. A legfrissebb adatok szerint a Bitcoin az elmúlt 900 napban egy...

Ezért indította el a Tottenham a digitális szurkolói tokent

A Chiliz és a Socios a Tottenham Hotspur-rel együttműködve elindította a SPURS Fan Tokent, amely a sport világszintű ökoszisztémáját bővíti. A szurkolói elkötelezettség erősítése felé tett...

A PEPE 4.negyedéve ígéretesen indul, folytatódik-e a növekedés?

Aligha volt unalmas fejezet a Pepe (PEPE) békás témájú termék rövid történetében. A mémcoint szeszélyes árfolyam-ingadozásai, amelyek egy portfóliót megalapozhatnak vagy megtörhetnek, sok kriptopénz megfigyelő érdeklődését...

Jövő héten kezdődik az FTX tőzsde alapítóinak a büntetőpere

Sam Bankman-Fried, a becsődölt FTX tőzsde alapítója és ügyvezetője a jövő héten áll a bíróság elé. A vádak között csalás, összeesküvés, értékpapír-csalás, és pénzmosás is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!