Csökken a dollár dominanciája

-

A nemzetközi kereskedelemben egyre csökken a dollár használatának az aránya, és emiatt a dominanciája is egyre kisebb, erre figyelmeztetett a milliárdos befektető, Ray Dalio.

Elmondása szerint az oroszok ukrajnai inváziója miatti szankciók megmutatták a világ országainak, hogy az amerikai dollárban tartott pénzük nem biztos, hogy biztonságban van.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Ennek következményeként a világ központi bankjainak a dollár-állománya csökkenni kezdett.

„A dollár valójában adósság. Aki dollárt tart, például egy központi bank, az egy adóslevéllel rendelkezik, egy ígérettel, hogy az adós, az USA, majd fizetni fog neki.”

Dalio elmondta, hogy az országok hajlandóak voltak vállalni ezeket a feltételeket, mivel így használni tudták a dollárt, márpedig a nemzetközi kereskedelemhez az kell.

Kína viszont aktívan elkezdte erőltetni a saját valutájának, a jüannak a használatát olyan országokkal, mint Brazília vagy Kazahsztán, hogy annak a segítségével üzleteljenek, így a jövőben lecsökkenhet a dollár iránti igény.

Ezzel egy időben pedig az oroszok elleni szankciók szintén a jüan felé terelik Moszkvát, ráadásul az Orosz Föderáció 330 milliárd dollárnyi tartalékát befagyasztotta az USA, amely szintén arra készteti az országokat, hogy próbáljanak meg valami mást használni, ne dollárt vagy eurót.

Dalio szerint az oroszok elleni szankciók nagymértékben növelték a dollárhoz kötődő kockázat mértékét, és a nemzetállamok körében jelentősen csökkent a kedv, hogy az USA pénzében tartsák a tartalékaikat.

A kereslet-kínálat egyensúlya így kezd megváltozni, főleg úgy, hogy az USA továbbra is önti a nemzetközi piacra a dollárt, hogy fedezze a saját kiadásait.

Ray Dalio egyértelműen elmondta, a dollár fegyverként való használata kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy csökkenni kezdett a jelentősége.

Elmondása szerint az USA legnagyobb ereje a katonaságában van, de a második legjobb eszközüknek a szankciók számítanak.

A szankciók azt jelentik, hogy az USA befagyasztja mások pénzét, mások vagyonát, ahogyan tette ezt az oroszok tartalékaival is. Ezt pedig Kína és a többi nemzet figyelmeztetésként értelmezte, amire reagálni kell.

Számos más közismert személyiség is kifejezte a meggyőződését, hogy a szankciók valójában az amerikaiaknak ártanak, és csökkentik a dollár erejét, és ezt a nézetet vallja az USA pénzügyminisztere, Janet Yellen is.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Egy évtizeden belül az USD a mainál sokkal kisebb jelentőségű lehet majd, főleg azért, mert fegyverként kezdték el használni a politikusok.

Nem csoda, hogy a BRICS-államok, Oroszország és Kína vezetésével, nekiláttak, hogy teljesen függetlenítsék magukat a dollártól.

zeta

Olvastad már? Robert Kiyosaki merész Bitcoin árfolyam jóslata

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin számára látható akadályok

A Bitcoin világában egyre inkább felmerül egy probléma, amelynek súlyos következményei lehetnek a kriptovaluta jövőjére nézve. A híres Bitcoin elemző, Willy Woo, most figyelmeztet a BTC...

Maker (MKR) technikai elemzés 09.24.

Prémium Maker (MKR) A Maker (MKR) közelmúltbeli 27%-os helyreállítási nyereségét veszély fenyegeti, miután 1300 dolláron megingott. A nyereségek, amelyek az 1000 dollárról 1300 dollárra történő emelkedés után kerültek...

Az eToro készen áll az európai kriptoszolgáltatások biztosítására

Az eToro, a kereskedési és befektetési platform, a CySEC CASP (Crypto Asset Service Provider) jóváhagyását követően megérkezett Ciprusra. Amint 2024 decemberében hatályba lép az EU kriptoeszköz-piacokról...

Az FBI körözte a Wex kriptotőzsde társalapítóját

Az orosz kriptovaluta világ ismét reflektorfényben van, miután Aleksey Bilyuchenko, a Wex kriptotőzsde egyik alapítója, a BTC-e tőzsde örököse, csak néhány év börtönt kapott. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!