Csalással vádolja egy államügyész a OneCoin alapítóit

Egy Egyesült Államokbeli államügyész csalással vádolt meg egy kriptoprojektet, mely valójában egy OneCoin néven futó piramisjáték volt. A hírt a Dél New York-ban tevékenykedő államügyész irodája jelentette be.

Olvastad már?Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója hetente 10.000 dollárt költ bitcoinra

Konstantin Ignatovot és nővérét Ruja Ignatovát, a Onecoin alapítóit a legfrissebb hírek szerint március 6-án letartóztattak Los Angelesben.

A testvérpárt „számítógépes csalással, értékpapírokkal kapcsolatos csalással és pénzmosással vádolták meg”, a befektetőket arra próbálták csábítani, hogy „több milliárd dollárt fektessek a kriptopénzbe.”
A OneCoint 2014-ben alapították és központja Szófiában volt, Bulgária fővárosában.
A projekt célja az volt, hogy létrehozzon egy marketinghálózatot, melyben a résztvevők jutalékot kapnak, ha új befektetőket szereznek. A OneCoinnak világszerte összesen 3 millió felhasználója van.
Amikor Ignatovot megkérdezték az ügyfelek egy Las Vegas-i konferencián, hogy mikor vehetik ki pénzüket a OneCoinból, azt felelte, „ha ki akarod venni a pénzed, akkor itt és most hagyd el a termet, mivel nem érted, hogy miről is szól ez a projekt.”
A Manhattani államügyész a következőt mondta:

 „A vádlottak egy több milliárd dollár értékű „kriptopénz” projektet csináltak, mely nem állt másból, mint hazugságokból.
Hatalmas bevételt ígértek, minimális rizikóval, de az egész egy piramisjáték volt, aminek semmi alapja nem volt.
A befektetőket becsapták, miközben a vádlottak csak gazdagodtak. Az irodánk korábban nagy sikereket ért el az ilyen csalók letartóztatásában és elítélésében és ebben az ügyben is sikeresek leszünk.”

A nyomozás arra jutott, hogy 2014 utolsó negyedéve és 2016 harmadik negyedéve között 3,353 milliárd euró (3,769 milliárd dollár) bevételre tett szert a OneCoin, melyből 2,232 milliárd euró (2,509 milliárd dollár) volt a profit.

Cyrus R. Vance Jr., a New York-i államügyész elmondta, hogy „a vádlottak egy klasszikus piramisjátékot űztek, mellyel károsították New York állam pénzügyi rendszerét és több milliárd dollárt csikartak ki befektetőktől.”
A múlt hónap során az Egyesült Államok Igazságügyi Hivatala elítélte a New York államban tevékenykedő Randall Cratert, mely egy kriptopénzekkel kapcsolatos kifizetési szolgáltatót, a My Big Coin Pay Inc.-et vezette, számítógépes csalás és illegális pénzügyi tranzakciók vádjával.
A vádirat szerint a Crater négy esetben hajtott végre számítógépes csalást és három esetben végzett illegális pénzügyi tranzakciókat, mellyel összesen 6 millió dollárnyi befektetői tőkét használt fel személyes célokra.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: flickr.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Perpetual futures: új verseny indul a részvényekért

Új front nyílik a kriptotőzsdék és a hagyományos részvénypiac között: a Kalshi amerikai egyedi részvényekre épülő perpetual futures termékeket vezetne be, miközben a Coinbase és...

Négy év börtönt kapott a hongkongi bankár, aki kriptóban fogadott el kenőpénzt

Kriptovalutában kapott több mint 470.000 dollárnyi kenőpénzt az a hongkongi banki alkalmazott, aki 1,6 milliárd dollár értékű hamis hiteldokumentumokat hitelesített. Lam Chun-yin ügyében a bíróság négy...

Christine Lagarde akadályozhatta meg a Binance görög engedélyét

Christine Lagarde állítólag személyesen avatkozott közbe, hogy Görögország ne engedélyezze a Binance európai működését. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde közvetlenül kérhette a görög miniszterelnököt,...

26 Polymarket-felhasználót azonosítottak be a koreai hatóságok

A blokklánc átláthatósága végül a dél-koreai Polymarket-felhasználók ellen fordult. A hatóságok nyilvánosan elérhető tranzakciós adatok és nyílt forrású hírszerzési módszerek segítségével azonosítottak 26 helyi felhasználót,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.