Blokklánc kezdeményezést indít a világ legnagyobb kereskedelmi szervezete, az ICC

Úgy döntött az International Chamber of Commerce (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara – ICC), hogy integrálná a blokklánc technológiáját rendszerébe.

Olvastad már? Az Ethereum lesz a világ első számú elszámolási rendszere

A Perlin Net Grouppal kötött szerződést az ICC egy szingapúri konferencián.
Üzleti társulást kezdeményezett az ICC és a tokenizációval foglalkozó Perlin startup, mely még nem indította el blokklánc hálózatát.
A világ legnagyobb kereskedelmi szervezte mondhatni 45 millió felhasználója számára teszi elérhetővé a blokklánc technológiáját, köztük az Amazon, a Coca Cola, a Fedex, a McDonald’s és a PayPal számára.

Az ICC bemutatja tagjai számára újdonsült társulását, a Perlin platformot.
Az ICC Blockchain/DLT Alliance lehetővé teszi cégek számára, hogy felderítsék a Perlin blokklánc platformját, melyet ellátási láncuk és a kereskedelmi pénzügyeik javítására fejlesztésére tudnák felhasználni.
Az ICC egy gyűjtőnév több, mint 130 ország 45 millió felhasználójának kereskedelmi kamarájának számára, hatalmas szerepet játszik a világ kereskedelmi piacán.
Ha például beérkezik a vámhoz egy termék, akkor egy származási igazolás szükséges, melyet csak a helyi ország kereskedelmi kamarája adhat ki.
Az ICC jelentős árkémlelő szolgáltatást üzemel, mely a világ kereskedelmének egyik alappillére. Az ICC részese a világ kereskedelmi szövetségének is.
Ezzel a hírrel lehetséges, hogy az ICC egy megbízható közvetítő lesz a blokklánc technológia és felhasználói között.
A blokkláncot már ki is próbálták az Asia Pacific Rayon (APR) textíliáin és szövetein, a blokklánc segítségével nyomon követhető az áru útja.
Dorjee Sun, a Perlin vezérigazgatója elmondta, hogy a Perlin csapata mindig is felismerte a blokklánc lehetséges felhasználási területeit, melyet csakis a megfelelő eszközökkel lehet elérhető tenni.
Olyan eszközökkel, melyek praktikusan, skálázhatóak, költséghatékonyak és bármilyen méretű vállalkozás ki tudja használni.
A következőt mondta:

 „A technológia, amit építettünk mindegyik feltételnek megfelel. Tovább folytatjuk a status quo megzavarását, agresszíven próbálunk terjeszkedni Indiában, Pakisztánban és egyéb feltörekvő gazdaságokban, hogy tovább terjesszük a DX Exchanget. „

John Dentin az ICC jelenlegi főtitkára a következőt mondta:

 „Ha kísérő csapatok nélkül lehet szállítani a termékeket, akkor sokkal nagyobb lesz a béke és a jólét.”

 
A világban ismét egyre szigorodnak a határok határfalakkal, megtört únióval és jelenleg is zajló kereskedelmi háborúkkal, Dentin azért is írta alá szerződést, hogy felfedezze a technológiában rejlő lehetőségeket.
Azokat a lehetőségeket, mellyel népszerűvé tudott válni a bitcoin, bankok nélkül. Ez segíthetné az ICC-t, hogy tovább küzdjön az áru szabad áramlásáért.
Denton hozzátette:

 „Vissza tudjuk követni, hogy az ICC találmányai közül, melyeknek volt a legnagyobb kihatása a globális piacokra az előző évszázadban.
Úgy gondoljuk, hogy 100 év múlva ez egy olyan döntés, amire, ha visszanézzük azt mondhatjuk, hogy az ICC sikeresen felhasználta a blokkláncot.
Ezzel javíts a privát szektor működését, hogy sokkal fenntarthatóbban és hatékonyabban működjön, ezzel lehetőségeket teremtve az emberek számára.”

Néhány korábbi blokklánc társulással szemben, az ICC Blockchain/DLT Alliance már akkor számos projekten dolgozott, mikor először bejelentették létezését.
Az egyezség szerint az ICC és a Perlin megosztja az első blokklánc teszt sikerességét, májusban a Koppenhágai Divattalálkozón.
Az ICC-vel kötött egyezség hatalmat siker, de érdemes megnézni a Perlin egyéb társulásait.

A Perlin kapcsolatban áll a Dx.Exchangel, mely tokenizált Apple és Tesla részvényeket is, ezzel részleges tulajdonjogot is lehetővé tett. Ez innovatívnak hangzik, de megfelelő gondosságot igényel.
Papíron a Perlin számos technikai oldala érdekesnek mutatkozhat, azonban ez nem egy blokklánc, hanem egy irányított körmentes gráf (Directed Acyclic Graph – DAG) és egy Hedera hashgráf.
Emellett az Avalance konszenzus protokollt is használja. Ez ugyanaz a technológia, melyet a híres akadémikus, Emin Gün Sirer is felhasznál egy új kriptopénz megalkotására.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

A JPMorgan már nem csak nézi a kriptót – beszállna a kereskedésbe is?

A Wall Street egyik legnagyobb neve csendben gondolkodik egy nagy váltáson. A JPMorgan Chase ugyanis azt mérlegeli, hogy kriptokereskedést kínáljon intézményi ügyfeleinek. Nem PR-szöveg, nem...

A tokenizációt nem lehet megállítani – a bankok tiltakozása sem elég hozzá

A tokenizáció nem kér engedélyt. Jön, terjed, és közben átrendezi a pénzügyi világot – akár tetszik a hagyományos szereplőknek, akár nem. Legalábbis így látja Keith Grossman,...

Az Aave mesterterve 2026-ra: út a globális blokkláncalapú pénzügyi infrastruktúrához

Az Aave alapítója és vezérigazgatója, Stani Kulechov kedden bemutatta a 2026-os mestertervet. Ebben részletesen ismertette, hogyan tervezi az Aave Labs a protokollt a globális, blokkláncalapú...

Cardano nyomás alatt: épül már az alj, vagy csak szünetel az esés?

Prémium Cardano (ADA) A Cardano továbbra is lemarad a szélesebb kriptopiactól. Az ADA árfolyama hetek óta 0,36–0,37 dollár környékén mozog, egy elhúzódó lejtmenet után, miközben az eladói...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.