Bitcoin-ETF, cukorból, sóból, bitcoinból!

Egy vállalat úgy véli, tudja, hogyan hozzon létre egy, az amerikai szabályozó által is elfogadott tőzsdén kereskedett alapot (ETF)

A Willshire Phoenix – egy viszonylag fiatal, New York-i pénzügyi cég – az NYSE Arcával közösen nyújtott be javaslatot egy United States Bitcoin & Treasury Investment Trust ETF nevű tőzsdén kereskedett alap elindításával kapcsolatban.

Ennél a pontnál érdemes megjegyezni, hogy az amerikai Értékpapír és Tőzsdefelügyelet eddig már több kérelmet is elutasított – volt, hogy kilencet egy nap alatt.

A többi ETF-javaslattal ellentétben azonban a Wilshire Phoenix esetében egyszerre valósul meg bitcoinba, valamint amerikai államkincstári papírokba történő befektetés is.

Az SEC jelenleg a kérelem véleményezésén dolgozik

„A bitcoinnal kapcsolatos ETF-javaslatunk egy kissé eltérő azoktól, amelyeket a Bizottságnak korábban kellett elbírálnia” – mondta William Hermann, a Willshire Phoenix alapítója és vezető partnere egy telefonos interjúban.

„Csak hogy néhányat említsünk ezek közül: a Trust összetétele különböző. A mi esetünkben a bizalom több eszközre épül (bitcoinra és államkincstári papírokra), ellentétben azokkal, amelyek csak bitcoinra.”

Az SEC sokáig habozott az ETF-ek elfogadásával kapcsolatban, mivel azok erősen kapcsolódnak a digitális pénzeszközökhöz. Hátrányként hozták fel, hogy a piac viszonylag még új, ezáltal lehetséges veszélyeket rejt a befektetőkre nézve.

Az ügynökség már számos kérelmet utasított el, miközben volt olyan eset is, hogy maguk a kérelmezők vonták vissza javaslataikat.

Hermann szerint a Wilshire ETF-e számos olyan mechanizmussal rendelkezik, amelyek választ adhatnak az aggodalmakra.

A Trust havi szinten automatikusan kiegyensúlyozza magát, hogy megoldják az árfolyam volatilitásából fakadó kockázatokat – fejtette ki Herrmann.

Ha a bitcoin árfolyam-volatilitása növekszik, az index csökkenti a kriptopénznek való kitettéségét, és növeli az államkincstári papírokba történő befektetéseket. Ha a bitcoin volatilitása csökken ennek ellentéte történik meg.

A súlyozás átlátható lesz, az indexet pedig elérhető teszik a Bloombergen és a Thomson Reuters portáljain – mondta.

A Trust árfolyamadatait a CME Bitcoin-referencia-aránya határozza majd meg, ahelyett, hogy házon belül, vagy „más érintett fél” segítségével oldanák meg mindezt – tette hozzá.

A Willshire Phoenix reméli, hogy sikerül eloszlatni az SEC kétségeit a piaci manipulációval kapcsolatban, egy felügyeletmegosztási egyezség segítségével.

A piac manipulációja az a kulcsfontosságú tényező, amelyet a szabályozó mindig kiemelt, amikor ETF-kérvényt utasítottak el.

Hermann elmondta:

„A CME felügyeletmegosztási egyezsége, a CME határidős piaca és a spot piac releváns része között az, amely a Trust bitcoinértékének az alapját alkotja. Mindez válasz az SEC azon aggályaira, hogy a releváns spot piacokkal nincs megfelelő mennyiségű felügyeletmegosztási egyezség. Ezen problémákat néhány korábbi kérvényező nem tudta megoldani.”

Az SEC nemrég elutasította a Bitwise Asset Management alapját. Egy október 9-én publikált szép „kis” 112 oldalas kiadványban a szabályozó kijelentette, hogy a felügyeletmegosztó egyezségek nem elegendők, a piaci manipuláció pedig továbbra is valós akadályként áll fenn.

Ahogy azt szeptemberben az SEC-elnök Jay Clayton kijelentette, miközben az ágazatban történtek ugyan előrehaladások, a piaci manipuláció ma is egy olyan kérdés, amely nem került megválaszolásra.

A Willshire Phoenix javaslatával kapcsolatban az SEC már júniusban megkezdte a hozzászólások fogadását, a végső döntés azonban még mindig hónapokra van tőlünk. Az ügynökség november 12-ig várja a kommenteket.

Olvastad már? 7 hónap alatt 65%-ot emelkedett a kriptoalapú kereskedés

Herrmann optimistán tekint az alap esélyeire. Szerinte „egy olyan ETF-et fejlesztettünk ki, amely következetes a befektetők védelmével, valamint a méltányos, szabályos és hatékony piacokkal kapcsolatban”

Forrás: coindesk.com
Kiemelt kép: Marco Verch Professional 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Egyetlen hír elég volt – és a piac teljesen irányt váltott

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a feszültség tovább eszkalálódik a Közel-Keleten, és a piacok ennek megfelelően reagáltak is, különösen az energiaárak, amelyek szinte...

Rekord szintre nőttek a kriptós csalások – és ez többet mond a piacról, mint hinnéd

Az elmúlt években a kriptóról szóló beszélgetések többsége az ár körül forgott, miközben egy sokkal csendesebb, de annál súlyosabb probléma lassan a háttérben épült fel,...

Amikor a gazdasági történet megreped, a Bitcoin hangja felerősödik

Az elmúlt időszakban ismét egyre gyakrabban kerül elő a Bitcoin mint „valódi pénz” gondolata, amit Robert Kiyosaki is újra hangsúlyozott, amikor a bitcoint az arannyal...

A Bitcoin-bányászat átalakul: az AI átírja a piacot

A Bitcoin-bányászat csendben új irányt vett. Ami korábban kísérletnek tűnt, az most egyre inkább egy mélyebb átalakulás kezdete. Egy iparág új alapokra helyezi magát Az elmúlt hetekben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.