Berlin, a blokklánc világvárosa

 

Joseph Lubin, Ethereum-társalapító úgy beszél Berlinről, mint „a blokklánc-világegyetem legfontosabb városáról” – írta a német Cointelegraph július 25-én.

Lubin azt mondta, hogy „Berlinnek van infrastruktúrája, Berlinnek van tehetsége, nagyon jó programozók vannak ott.” Hozzátette, hogy ha Berlin fenn szeretné tartani szerepét, mint blokkláncközpont, „a kormánynak projekteket kellene létrehoznia a blokklánc támogatása érdekében.”

Lubin szerint a blokklánc még mindig nagyon gyerekcipőben jár. Az Ethereum társalapítója, aki most az Ethereum-blokkláncra épülő alkalmazáskészítő vállalat, a ConsenSys vezetője, azt mondta:

„Sok buborékot láttunk már kipukkadni, ez pedig egyre gyakrabban fog bekövetkezni a blokklánc és a kriptopénz esetében. A Bitcoin 30 dollárnál már lufi volt; aztán 200 dollárnál, sőt, végül már 20.000 dollárnál is.”

Annak ellenére, hogy ő maga kevésbé érdekelt a kriptopénzekben, szerinte a Bitcoint körülvevő felhajtás nem egy negatív dolog, hisz több pénzt hoz a piacra, ez pedig elősegíti a technológia fejlődését.

Lubin fő célja az Internet egy következő szakaszának a fejlesztése, amelyet csak Web 3.0-ként emleget. Szerinte a „régi web”-nek túl sok hibája van: az emberek nem akarják, hogy bárki is irányítsa az adataikat, és nincs egy gyors rendszer a határokon átnyúló fizetések végrehajtására sem.

 „El kell távolodnunk azoktól a vállalatoktól, amelyek adatokat gyűjtenek és ezzel pénzt szednek be, az embereknek pedig mindezeket vissza kell szerezniük.” – mondta

Egy Cointelegraphnak adott interjújában a vállalatvezető elmondta, hogy amikor Vitalok Buterin előállt az Ethereum platformok leírásával, „az volt a blokkláncplatformok addigi legelegánsabb, legerőteljesebb leírása.”

Hozzátette, hogy az Ethereum „fejlesztők millióinak tette lehetővé, hogy ne aggódjanak sokat a protokoll miatt, és olyan eszközökkel építhessék a környezetet, amilyeneket eddig is használtak, amikor web- és mobilalkalmazásokat gyártottak, hogy a saját problémáikat azonosíthassák és a saját megoldásaikat dolgozhassák ki.

 

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Christine Lagarde akadályozhatta meg a Binance görög engedélyét

Christine Lagarde állítólag személyesen avatkozott közbe, hogy Görögország ne engedélyezze a Binance európai működését. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde közvetlenül kérhette a görög miniszterelnököt,...

26 Polymarket-felhasználót azonosítottak be a koreai hatóságok

A blokklánc átláthatósága végül a dél-koreai Polymarket-felhasználók ellen fordult. A hatóságok nyilvánosan elérhető tranzakciós adatok és nyílt forrású hírszerzési módszerek segítségével azonosítottak 26 helyi felhasználót,...

Forexkereskedés a Binance-en – új terméket indít a kriptotőzsde

A kriptotőzsdék újabb frontot nyitnak a hagyományos pénzügyi piacokon: a Binance szeptember 21-én elindítja első, devizapárra épülő örökös határidős kontraktusát, amellyel a kereskedők a brazil...

A közel-keleti konfliktus fékezheti a bitcoin árfolyamát

A közel-keleti konfliktus újabb fronttal bővülhet, miközben a bitcoin éppen egy erőteljes felpattanás után próbálja megtartani a 82.000 dollár alatti szinteket. A legnagyobb kriptovaluta néhány nap...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.