Az XRP-re majdnem 1000 napja csak jelentős gyengülés jellemző

A márciusi mélypontokhoz képest több mint 50 százalékkal növekedett az XRP. Kereskedelmi értéke a cikk írásakor így 0,18 dollár.
Egy nem régi, hirtelen emelkedés azonban nem győzte meg az elemzőket arról, hogy a kriptovaluta visszatért volna a bika piacra. Sőt mi több, egy kereskedő nemrég megjegyezte, hogy a harmadik legnagyobb altcoin hamarosan már több mint 1000 napja lesz jelen a makroszintű medve piacon.

Az XRP-re már majdnem 1000 napja hanyatlás jellemző

Az utóbbi évek nehezeknek bizonyultak az XRP számára. A teljes kriptopiac ralijai ellenére ez az altcoin másokkal szemben sokkal rosszabb helyzetben van. A cikk írásakor elmondható, hogy eddigi rekord árfolyamától, amely 3,00 dollár felett helyezkedett el, az XRP mintegy 94 százalékkal esett vissza.
A digitális valuta makroteljesítménye annyira gyenge, hogy a Blockfyre kriptokutató cég vezető műszaki elemzője nemrég a következőt mondta:

„901 napnyi csökkenés. 99 van hátra ahhoz, hogy 1000 napkeltét és napnyugtát tudhasson maga mögött. Minden mini „altszezonban” teljesen lemaradt a többi piachoz képest.”

Az XRP tehát immár majdnem 1000 napja folyamatosan csökken.
A Weiss Ratings piackutató óriás kriptoágazata, a Weiss Crypto Ratings egyetért az elemző megjegyzéseivel. A vállalat június elején a következőt írta az ügyet illetően:

„Az XRP látszólag a medve piacon tartózkodik. Továbbra is alacsony értékeket ér el, a legutóbbi mélypont pedig ez év májusában történt.”
Még nincs vége

Az XRP lehangoló teljesítménye elemzők szerint még messze nem ért véget. Az elmúlt hónapokban Peter Brandt, aki egy elismert árucikk-kereskedő és egyben bitcoin bika, szintén nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.


A globális piacok márciusi összeomlását követően a műszaki elemző úgy nyilatkozott, szerinte az XRP rendkívül bearish. Brandt ezen véleményét azzal magyarázta, hogy az árak alatt „csak whitespace van”, vagyis kevés támogatással rendelkeznek.

Ez a tweet nem tartalmazott egyéb megállapítást. Brandt később azonban hozzátette, úgy gondolja, hogy szerinte 90%-os csökkenés történhet majd az XRP/bitcoin kereskedési párt illetően
„45 éves karrierem alatt mint piaci spekuláns már képes vagyok megkülönböztetni a valódi üzletet a lehetséges átverésektől. Mindössze csak arra próbáltam figyelmeztetni az embereket, hogy az XRP egy manipulált piac, és zsákutca” – írta egyszer a kereskedő.
A kriptovaluta a közelmúltban továbbá kritikus havi támaszszint alá esett.
„Befektetői szempontból nézve az alapvető ismereteket nem lehet kifogásnak használni ahhoz, hogy egy olyan vagyoneszközbe befektessünk, amely 851 napja csak gyengül, és már a havi támasz-/ellenállás szintjére sem számíthat” – magyarázta egy kereskedő az alábbi táblázatra hivatkozva, próbálva észszerű magyarázatot adni arra, miért is észszerűtlen jelenleg az eszközbe fektetni, legalábbis szerinte.

Olvastad már? Bemutatkozik az OKEx kriptotőzsde

(Forrás: Bitcoinist.com)
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.