Az NYSE anyavállalata közzétette a Bitcoin határidős szerződések indításának időpontját

A New York-i Értéktőzsde (NYSE) anyavállalata, az Intercontinental Exchange (ICE) közzétette a BTC határidős ügyletek indulási dátumát a Bakkt nevezetű platformon – olvasható egy október 22-én közzétett dokumentumban.

A Bakkt az ICE által év elején létrehozott, digitális vagyoneszközök kereskedelmére, tárolására, elköltésére szolgáló platform.

A dokumentum alapján, az ICE december 12-én elérhetővé fogja tenni a Bakkt Bitcoin Daily Futures Contracts szolgáltatást. A termék az ICE Clear U.S. Inc. által már korábban ismertetésre, tisztázásra került. A közlemény tovább magyarázza:

- Advertisement -

„Minden határidős szerződés egy BTC-fedezet biztosítását igényli, amely a Bakkt Digital Asset Warehouseban helyezendő el, amerikai dollárban értékesítve. Egy napi szerződés az egyes tőzsdei munkanapokon kerül jegyzésre.”

A bejelentés az egyik korábbi szeptemberi nyilatkozatot támasztja alá, amely szerint a vállalat „első szerződései fizikailag kézbesített BTC határidős szerződések fiat valutákért” lesznek, valószínűleg az amerikai dollár, angol font, és euró ellenében.

Ahogy azt korábban is írták, a Bakkt nem támogatja a BTC árfolyam-különbözet figyelembevételét szerződéseinek esetén.

Azzal, hogy tartózkodik az árfolyam-különbözet figyelembevételétől, a készpénzelszámolástól és tőkeáttételtől, a platform valószínűleg inkább a piaci integritást támogatja.

Ezzel lehetővé teheti a „megbízható árképzést”, amely kulcs lehet a digitális pénznemek elfogadtatásában.

2017 decemberében a Chicago Mercantile Exchange (CME) és a Chicago Board Operations Exchange (CBOE) elindították BTC határidős szerződés szolgáltatásukat.

Nyáron a San Franciscó-i Szövetségi Takarékbank egy gazdasági levelében azt írta: „a határidős szerződések elérhetővé válása és az árfolyamcsökkenés nem lehet véletlen” és „összhangban van a kereskedési magatartással, amely tipikusan az eszköz határidős piacának bevezetését kíséri”.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

4 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptós ügyletei miatt veszíthet Trump a félidős választásokon?

Az amerikai választók számára a megélhetési költségek után a kormányzati korrupció vált a második legfontosabb kérdéssé a 2026. november 3-i félidős választások előtt. A kriptovalutaipar...

Hiába a 700 milliós nettó nyereség, bezuhant a Coinbase árfolyama

A Coinbase részvénye egyetlen kereskedési napon több mint 10 százalékot zuhant, noha a kriptotőzsde 719 millió dolláros nettó nyereséget jelentett a harmadik negyedévre. A befektetők...

Sereghajtó lett a bitcoinból és az aranyból

A bitcoin és az arany 2026-ban egyszerre kerültek a befektetési rangsor végére. Ez azért különösen szokatlan, mert a két eszköz az elmúlt hónapokban még ugyanarra...

Újabb hackertámadás rázta meg a kriptopiacot: ezúttal a Premia Labs volt az áldozat

A Premia Labs Arbitrumon futó opciós trezorait támadás érte, az első becslések szerint mintegy 464.600 dollárnyi kriptovaluta került illetéktelen kezekbe. Az eset újra megmutatta, milyen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.