Az NYDIG szerint az amerikai bankok még az idén lehetővé tehetik a kriptokereskedéseket

Az amerikai pénzintézetek egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy más szemmel tekintsenek a kriptopénzekre, hamarosan pedig lehetővé tehetik felhasználóik számára, hogy közvetlenül vásárolhassanak bitcoint.
Véget érhet az a korszak, amelyben az amerikai bankok sátánként hivatkoznak a kriptovalutákra.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A CNBC egy szerdai jelentése szerint a New Digital Invesment Group tető alá hozott egy megállapodást a Fidelity National Information Services (FIS) gazdasági fintechtársasággal.
A cél egy olyan keretrendszer megalkotása, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai bankok kriptokereskedési szolgáltatásokat kínálhassanak ügyfeleiknek.
Patrick Sells, az NYDIG banki megoldásokért felelős vezetője a CNBC-nek elmondta, miszerint számos bank már most jelezte a programban való részvételi szándékát, ezek között pedig elsősorban kisebb pénzügyi intézmények szerepelnek.
Sells azonban hozzátette, hogy jelenleg folynak megbeszélések a témában a nagy amerikai bankokkal is.
Az NYDIG vezetője szerint az olyan nagy nevek, mint a Bank of America vagy a JPMorgan is kedvet kaphatnak majd a csatlakozáshoz, ha látni fogják a kisebb bankok hogyan aratják le a kriptokereskedés elfogadásából származó bevételeket.
A BoA egyike a legkitartóbban kriptoellenes bakoknak az Egyesült Államokban, akik rendszeresen vitatják a Bitcoin és más kriptopénzek értékállóságát.
Az NYDIG és a FIS közötti együttműködés részeként a résztvevő bankoknak lehetőségük lesz közvetlen kriptokereskedést elérhetővé tenni ügyfeleik számára, a már meglévő számláikon keresztül.
A kriptokereskedést lehetővé tévő bankok kora akár odáig is fajulhat, hogy az amerikai hitelezők olyan platformokkal szállnak majd versenybe, mint a Robinhood, a Coinbase, a Square vagy mások.
Ahogy arról korábban több hírportál is beszámolt, 2021 első negyedévében nagyjából 9,5 millió felhasználó kereskedett kriptopénzekkel a Robinhood felületén.
Az NYDIG elnöke, Yan Zhao megerősítette, hogy a kriptokereskedés esetleges lehetővé tételében nagy szerepet játszott az a tény, hogy milyen magas bevételekről számoltak be az olyan kereskedőplatformok, mint a Robinhood vagy a Coinbase:

„Nem csak arról va szó, hogy a bankok azt gondolják, az ügyfeleik bitcoin akarnak, hisz azt mondják, »szükségünk van rá, mert látjuk az adatokat.« Látják, mennyi pénzt utalnak a világ Coinbase-eire, a Galaxy-jaira és a Krakenjeire”.

Ha az amerikai bankok lehetővé teszik a kriptokereskedést lakossági ügyfeleik számára, az 180 fokos fordulat lenne abban a konszenzusban, amelyet az ország pénzintézetei képviselnek a kriptopénzeket illetően.

A Goldman Sachs és a Morgan Stanley ennek tetejébe nemrég még azt is bejelentette, hogy Bitcoin-alapot kínálna intézményi ügyfeleinek.

Olvastad már? Ismét visszapattant a 60 ezerről a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

- Advertisement -

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Új szintre léphet Elizabeth Warren kriptoszabályozási törekvése

A Demokrata Párt 2026. november 3-án megszerezte az amerikai szenátus többségét, így Elizabeth Warren jó eséllyel a Banki, Lakásügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke lehet 2027....

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Engedély nélkül működhetett a Bitget Thaiföldön

A thaiföldi értékpapír-felügyelet büntetőfeljelentést tett a Bitget mögött álló BG Limited ellen engedély nélküli digitális eszköz-tőzsdei szolgáltatás miatt. A hatóság 2026. december 5-től a platform...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.