Az MTI egy ideje már a kriptopénzek árfolyamát is közli

-

Érdekes – bár már viszonylag régóta tartó – „furcsaságot” fedeztünk fel a Magyar Távirati Iroda hírei között. Európa egyik legnagyobb hírügynöksége egy ideje már a bitcoin és más kriptopénzek árfolyamáról is beszámol.
Az MTI számos híre között hetente helyet szorít egy rövid bejegyzésnek. Ebben a jelentős európai piacok aktuális állapotáról adnak hivatalos tájékoztatást az újságírók számára.

Ez minden bizonnyal nem tartozik a legolvasottabb közlemények közé, ennek ellenére egyértelmű, hogy csak komoly vagyoneszközök és árucikkek kerülhetnek fel a listára.
Úgy néz ki, a hírügynökség a 2017-es bika piac óta elismerte, hogy a bitcoin valóban egy említésre méltó pénznem, amelynek nemcsak ára, de hírértéke is van. Egészen pontosan 2017. november 29-e óta jut hely a vezető kriptopénznek:

Forrás: MTI hírarchívum 1988-.

Bár ekkor még csak az első bekezdésben került megemlítésre, mekkora sikereket ért el akkoriban. Az árfolyamról 2017. december 6-a óta számol be rendszeresen az MTI:
Forrás: MTI hírarchívum 1988-.

A magyar hírügynökség először 2013. december 13-án írt a bitcoinról az „Az európai bankfelügyelet a virtuális pénzek veszélyeire figyelmeztet” című közleményükben. Nem sokkal ezután, 2014 februárjában pedig lehozták a Magyar Nemzeti Bank „virtuális pénzekkel” kapcsolatos figyelmeztetését is.
Látható tehát, hogy mindezen tények ellenére, 4 évvel a kockázatokra felhívó cikkek megjelenése után a bitcoin képes volt bizonyítania, hogy a hivatalos szervek érvei szinte teljesen alaptalanok.
Olyannyira, hogy az euróval, a dollárral, a nyersolajjal, valamint a legnagyobb vállalatokkal és bankokkal említik egy bejegyzésben.

Ez a fajta hozzáállás jól mutatja, hogy a bitcoinra nem érdemes többé „viccpénzként” tekinteni – mint ahogyan számos kritikus hivatkozik rá.
A Magyar Távirati Iroda Európa egyik legrégibb és egyik legnagyobb hírügynöksége: 1881. március 1-én kezdte meg működését.

Olvastad már? Bitcoin vs. Libra: A célok és technológiai különbségek

Ma naponta nagyjából 500-600 hírt adnak ki, amelyek a magyar média jelentős híranyagforrásainak számítanak.

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!