Az Interactive Brokers hamarosan lehetővé teszi a kriptopénzek kereskedését

Bár egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mely eszközökhöz.

Az Interactive Brokers Group Inc. (NASDAQ: IBKR) vezérigazgatója, Thomas Peterffy bejelentette, hogy nyár végéig a kriptót is bevezetik platformjukra.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Peterffy a szerdai Piper Sandler Globális Tőzsde és FinTech Konferencián felszólalva elárulta, hogy a döntés annak köszönhető, hogy az ügyfelek „kriptokereskedést kértek”, azt azonban nem árulta el, hogy milyen kriptovalutákat állítanak forgalomba. Mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a platform már 2017 decemberében bevezette a bitcoint.
A kereskedési opciók kibővítése a versenytársai elé helyezné a céget, ugyanis sem a Fidelity, sem a Charles Schwab nem kínál jelenleg közvetlen kereskedést kriptovalutákkal.
Ezek azonban csak a kapcsolódó alapokhoz való hozzáférés felajánlására korlátozódnak, ami egy szintre hozza a céget a Robinhooddal.
Továbbá lehetséges az is, hogy ezzel a lépéssel a cég a Coinbase versenytárásává válik. A tőzsde rengeteg kereskedő számára az első számú választás, amelyet hűen tükröz, hogy 2020 első negyedévében mintegy 20 milliárd dolláros kereskedési volument jegyzett.
Raymond James kifejtette, miszerint elkerülhetetlen, hogy a Coinbase előbb-utóbb a hagyományos brókerek versenytársává váljon

„Bevételeinek túlnyomó része jelenleg a jutalékokból származik, de a történelem már többször megmutatta, hogy a brókercégek és a tőzsdék a versenyre költik a többletnyereséget, hacsak nincs akadálya a belépésnek” mondta.

Ez jó hírnek számít a kriptopiac szempontjából, amely komoly visszaeséseken van túl az utóbbi napokban.
Az utóbbi hetek rendkívül megterhelőek voltak a bitcoin számára is, mivel a kereskedelmet korlátozó kínai hírek és a hackerekről szóló pletykák széleskörű spekulációkhoz vezettek az eszköz jövőjével kapcsolatban.
Salvador mérföldkőnek számító döntésével párhuzamosan – amely törvényes fizetőeszközként ismeri el a bitcoint az országban – ez abszolút szükséges haladékot jelenthet a kriptovaluták számára.

Ugyan az Interactive Brokers lépései megnyitják az utat a digitális eszközök kereskedelme felé számos lakossági kereskedő számára, azonban a szabályozatlan eszközökkel kapcsolatos biztonsági aggályokkal még foglalkozni kell.

„Ami az akadályokat illeti, a legnagyobb kérdés az, hogy hogyan tudja 100%-os biztonságban tartani ügyfeleit. Hogyan lehet 100%-ig biztos abban, hogy senki sem fogja ellopni vagyonát annak ellenére, hogy nem követhetőek nyomon. Ezekről többet fogunk tudni, mire megnyitjuk kapuinkat a nyár végén” – jegyezte meg Peterffy.

Olvastad már? JPMorgan a medve piac jeleként mutatott a határidős piac gyengeségére

Forrás: coinspeaker.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed döntése közeleg – így reagálhat a kriptopiac

A pénzügyi piacok egyik legfontosabb eseménye ismét közeleg. Az Egyesült Államok jegybanki döntéshozó testülete, a Federal Open Market Committee következő ülésén ismét a kamatszintekről határoz. A...

Újra fellángolt a vita: Bitcoin vagy arany?

Ismét fellángolt a régi vita a Bitcoin és az arany között. A diskurzust ezúttal az indította el, hogy a régóta kriptokritikus befektető, Peter Schiff nyilvánosan...

Hirtelen megugrott a Bitcoin ára, milliók égtek el short pozíciókban

A kriptopiac jelentős emelkedést mutatott, amelyet elsősorban a Bitcoin vezetett. A digitális eszköz árfolyama nagyjából 74.300 dollárig emelkedett, ami körülbelül 40 napos csúcsot jelent. A mozgás...

Csődöt jelentett egy kriptohitelező cég

Újabb szereplő került bajba a kriptohitelezési piacon. A BlockFills csődvédelemért folyamodott az Egyesült Államokban, miután korábban felfüggesztette az ügyfelek befizetéseit és kifizetéseit. A vállalat működtetője, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.