Az Ikigai alapítója szerint a BTC 18 hónapon belül rekordárat fog elérni

Travis Kling, az Ikigai befektetési alap létrehozója szerint a bitcoin a következő 18 hónap során új rekordárat fog elérni.
Kling, aki a kockázatitőke-alapját 2018-ban alapította, már többször összevetette a globális makrogazdasági trendeket, és azok hatását a bitcoin árára.

Szerinte a mostani zuhanás, amely 8000 USD alá lökte az árfolyamot, részben az áttételes ügyletek növekedése, és az euró-, és dolláralapú piacok zuhanása miatt van.
A Yahoo Finance számára adott interjújában elmondása szerint még a Bakkt csalódást keltő indulása is közreműködhetett az esésben:

„A Bakkt vasárnap éjjel indult el. Mikor a valódi volumen kiderült, az messze elmaradt a várakozásoktól, így az ár is ehhez igazodott.”

A makrogazdaság és a kriptopiaci likviditás ügyében Kling szerint a dolgok „dinamikusak és változékonyak”.
A bitcoin egy rizikós eszköz, amely a központi bankok és a gazdasági irányítók felelőtlen viselkedésétől védhet meg minket.
Tulajdonképpen olyan indikátorként működik a világpiaci trendeket illetően, mint „a kanári a szénbányában”.
Kling a saját előrejelzésével zárta az interjút:

„Nehéz megmondani, mi fog történni év végéig. Ennek ellenére az az alapfeltevésünk, hogy 18 hónapon belül ismét rekordmagasra tör az árfolyam. Azaz 20000 dollár fölé.”

Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.