Az Ethereum fejlesztője kihangsúlyozta, hogy 2020-ban indul az Ethereum 2.0

-

Justin Drake, az Ethereum Foundation kutatója nagy port kavart a múlt hónap során, amikor azt mondta, hogy az Ethereum 2.0 (vagyis ETH 2) indulásával legalább 2021 januárig időre van szüksége a fejlesztőknek.
Ez már több hónapja tartó botrányt okozott, mivel a befektetők és nagytőkések biztosak voltak benne, hogy az ETH 2.0 már idén júliusban vagy augusztusban elindulhat.

Drake ezzel nem akart botrányt okozni. Azért mondta, hogy 2021 első negyedévét javasolja az indulás legkorábbi dátumának, mivel aggódik a hálózat biztonsága miatt, ha elsietik az indulást.
„Indulás előtt a következőket szeretném látni: egy publikus teszthálózat több mint 3 klienssel, amely legalább 2-3 hónapig gördülékenyen fut és egy „támadási hálózatot” 2-3 hónapig, emellett egy bug bounty programot az esetleges bugok megtalálására, hasonlóan a bounty.ethereum.org programjához. Ezeket így együtt már nem lehetne megvalósítani 2020 harmadik negyedévében.
Mindezek ellenére az Ethereum-közösség több tagja is biztos benne, hogy 2020 harmadik vagy negyedik negyedéve lenne a legalkalmasabb az ETH 2 indulására.
 

Egy vezető fejlesztő szerint még idén el fog indulni az Ethereum 2.0

Bizonyos hírek ellenére Afri Schoedon továbbra is aktív tagnak számít az Ethereum közösségén belül. Jelenleg az ETH2 több kliens teszthálózatán dolgozik, amelyek szükségesek ahhoz, hogy elinduljon a frissítés.
Nemrég interjút adott a Paradigm híroldalnak mint vezető fejlesztő és azt mondta, hogy szerinte továbbra is lehetséges a 2020-as indulás:

„Az Ethereum 2.0 lánc elindul novemberben, hacsak nem találunk hatalmas hibákat a kliensekben vagy a protokollban. Justin és Vitalik között lőném be a becslésemet, szerintem nem szükséges 2021-ig húzni az indulást, hacsak nem találunk valamilyen kritikus hibát. Jelenleg úgy állunk, hogy 2020 végén indulhatunk.”

Schoedon hozzátette, hogy a „hivatalos több klienses Medalla teszthálózat „a közeljövőben” indul és lassan minden készen áll ahhoz, hogy még idén elinduljon az ETH 2.
Ő a legújabb az Ethereum emberei közül, aki szerint lehetséges és valószínű a 2020-as indulás.
Vitalik Buterin, az Ethereum első alapítója azt válaszolta Drake eredeti kommentjére, miszerint „ő azt szeretné, hogy a 0. fázis sokkal korábban elinduljon, a felkészültségüktől függetlenül.”
Nem ért egyet Drake extrém biztonsági igényeivel, mivel „az eth2-nek az első fázis indulásáig nem lesz semmilyen kritikus alkalmazása, így alacsony annak a kockázata, hogy bármi tönkremenne.”
Hudson Jameson, Preston Valoon, Anthony Sassano és az Ethereum több támogatója is 2020-as indulásról beszél.

Egy bika piac katalizátora

Az Ethereum 2.0 egyre közelít, így egyre több szó esik az árfolyam fontosságáról.
Ryan Sean Adams, a Mythos Capital alapítója július 22-én azt mondta, hogy a Proof of Stake, amely az ETH2-vel válik elérhetővé és a DeFi piacok sokkal jobban megdobják az ETH iránti igényt, mint az ICO-k tették valaha. Hozzátette, nevetséges, hogy jelenleg 243 dollár az ethereum árfolyama.


Ezzel arra utalt, hogy a kamatozás bevezetésével a kriptopénz iránti kereslet felrobbanhat, miközben csökken a készlete, így növekedésnek indulhat az árfolyam.

Olvastad már? Peter Schiff az ezüst új rekordjai alapján támadja a bitcoint

Forrás: cryptoslate.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Saját kriptotőzsdét indít a Revolut

A Revolut bejelentette a Revolut X nevű új kriptokereskedési platformját a brit lakossági felhasználók számára, amely állításuk szerint alacsony díjakat és egyszerű fiat-kripto konverziót kínál....

A Solana (SOL) hamarosan 360 dollárra emelkedhet?

A Solana, amelyet gyakran „Ethereum-gyilkosnak" neveznek, folyamatosan emelkedik, dacolva a piaci trendekkel, és a kriptopénzek világában jelentős szereplővé vált. Idén lenyűgöző, 732,20%-os emelkedést produkált, ami...

Book Of Meme (BOME) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Book Of Meme (BOME) A kriptopiac vezetője, a Bitcoin árfolyama továbbra is a 62.500 dolláros határ közelében lebeg, aminek következtében a hét eleje óta a top...

Ethena (ENA) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Ethena (ENA) A kriptoipar továbbra is vegyes árfolyammozgást mutat a piaci áringadozás növekedése közepette. Ráadásul az altcoinok vezére, az Ethereum árfolyama továbbra is küzd, hogy az árfolyamot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!