Az Egyesült Királyságban már az új pénzügyi törvények alapján működik a Binance tőzsde

A Binance október hatodikán indította el az angliai felhasználók számára az új platformját, és együttműködésbe kezdett a P2P mikrohitelezéssel foglalkozó Rebuildinsociety csapatával.

Az új platfomon a helyiek számára csak azok a termékek és szolgáltatások lesznek elérhetők, amelyek megfelelnek az új jogszabályoknak.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tőzsde így kivezette az ajándékkártyákat, az ajánlói bónuszokat, és a Binance Academy felületet is.

A hírek alapján ezek kizárólag a lakossági felhasználókra vonatkoznak, és nem érintik azokat az ügyfeleket, akik eleve egyéb elbírálás alá estek, például a professzionális befektetőket és az intézményeket.

Az OKX is hatodikán osztotta meg, hogy szintén megfelelnek az angol törvényeknek, és újból várják a helyi felhasználókat.

A token-ajánlatukat lecsökkentették 40 kriptopénzre, és a főoldalon figyelmeztetés várja a felhasználókat, hogy a kriptopiac mekkora kockázatokat képviselhet.

A felhívás alapján a felhasználóknak érdemes felkészülni arra, hogy a kriptopénzek területe rendkívül kockázatos, és akár minden befektetésüket elveszíthetik, és semmiféle védelemben sem részesülnek.

Az OKX egy kifejezetten az Egyesült Királyságra fókuszáló Twitter fiókot is létrehozott, és a tervek szerint itt fogják promótálni minden terméküket, amely hivatalos engedélyt kap a szigetországban való értékesítéshez, amelyek megfelelnek a pénzügyi jogszabályoknak.

A kriptopénzes fizetési szolgáltatóként működő MoonPay szintén bejelentette, hogy megfelelnek a legfrissebb törvényi előírásoknak.

Az egyik vezetőségi tagjuk, Matt Sullivan úgy fogalmazott, hogy a globális vállalkozások számára az egyik legnagyobb kihívást mindig is a helyi törvényekhez való hozzáigazodás jelentette.

„Az Egyesült Királyságban teljesen új szabályoknak kell megfelelnünk, miközben egy világszerte működő vállalatot irányítunk. A helyi törvények miatt számos ponton meg kellett változtatnunk a termékeinket és szolgáltatásainkat, új munkafolyamatokat kellett bevezetni, és persze a cégen belül is oktatásokat kellett szervezni. Kell még egy kis idő, mire minden a helyére rázkódik, és az is lehetséges, hogy egyes szabályok még változnak majd az idő múlásával.”

Több kriptós cégről is tudni, amelyek viszont nem tudnak, vagy egyelőre nem akarnak megfelelni az angol törvényeknek.

Az FCA hivatalos bejelentése alapján a KuCoin és a HTX, a korábbi Huobi tőzsde jelenleg engedély nélkül működik az országban.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az angol hatóságok összesen 143 céget listáznak, mint illegális szolgáltatót, amelyek semmiféle engedéllyel sem rendelkeznek a helyi működéshez.

A hivatalnokok elmondása alapján a helyi befektetőknek lehetőség szerint érdemes elkerülni az ezekkel a cégekkel való együttműködést.


Olvastad már? A Huobi Global visszaszerezte az ellopott 8 millió dollár értékü ETH-t

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-vásárlásra készül a Strategy, de már most is több mint 74 milliárd dollárnyi BTC van a birtokában

A Strategy társalapítója, Michael Saylor jelezte, hogy a cég hamarosan bitcoint vásárol. A bitcoin ára eközben a csütörtöki, több mint 124.000 dolláros csúcs alatt, 115.185...

Így törtek be az észak-koreai ügynökök a kriptovilágba – bizalmas Google-dokumentumokhoz nyílt hozzáférés

A népszerű blokklánc-nyomozó, ZachXBT vizsgálatai kiterjedt észak-koreai beszivárgást tártak fel. Ez a globális kriptovaluta-fejlesztői munkaerőpiacot érinti. Egy meg nem nevezett forrás nemrég feltörte egy észak-koreai IT-s...

Már a tajvani cégek is a bitcoin tartalékkal kacsingatnak

A Top Win International bejelentett egy 10 millió dolláros tőkebevonást, amelyet bitcoin vásárlására fordítanak. Ez az első tajvani cég, amely bitcoin-tartalék stratégiát alkalmaz. A lépést augusztus...

Új trend a Binance-en: ebben a mérőszámban előzték meg a bitcoint az altcoinok

Az altcoinok hivatalosan is megelőzték a bitcoint a teljes likvidálások számában a Binance-en 2025-ben. Sokan arra számítanak, hogy az „altszezon” augusztusban indul. Emiatt egyre több tőkeáttétel áramlik a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.