Az átlagolós vásárlással a bitcoin-befektetők 2017 óta 61,8%-os profitot értek el

-

A rendelkezésre álló adatok alapján, ha valaki 2017 óta, akár a 20000 dolláros csúcson is elkezdett átlagolva BTC-t vásárolni, jelenleg profitos, pluszban lenne.
A Coin Metrics elemzői kiszámolták, hogy az előző három évben a folyamatos, átlagolós vásárlással felhalmozott tőke majdnem 62%-kal többet ér, mint a befektetett összeg.

Annak ellenére, hogy a húszezres csúcsról nagyot zuhant az árfolyam, és még jelenleg is alatta van, 2019 és 2020 során több alkalommal is lehetőség nyílt az extrém alacsony áron való vásárlásra.
Ha a befektetők lecsaptak ezekre a zuhanásokra, mára komoly profitot realizálhattak.

„Annak ellenére, hogy jelenleg is a csúcs alatt vagyunk 30%-kal, az átlagolós vásárlás a 2017-es tetőzés óta bitcoin esetében összesen 61,8%, azaz évente 20,1% profitot jelent. Az ether is hasonló képet mutat, a csúcshoz képest 71% mínuszban van, de az átlagolós módszer 2018 januárja ót mostanra összesen 87,6%, azaz évente 27,9%-os növekedést eredményezett.”

 

A bitcoin rugalmas, az már kiderült

A Bitcoin indulását követő pár évben a legtöbb befektető és az intézmények többsége kétségesnek látta a hosszú távú túlélését. Néhány cég optimistán állt a kriptopénzekhez és a kriptoiparhoz, de a nagy többség azért megtartotta a két lépés távolságot ettől az újonnan formálódó eszközosztálytól.
Mostanra oda jutottunk, hogy az árfolyam az egy évtizedes létezés után már extrém alacsonynak tekintett 3150 és 3600 dolláros szintekről is visszaerősödött.
Emiatt pedig a befektetők hozzáállása is megváltozott. Júniusban a JPMorgan ügyvezetője is – aki pedig 2018-ban még kifejezetten lesajnálóan nyilatkozott – úgy fogalmazott, hogy a bitcoin ereje egyértelmű.
A pénzintézet elemzőcsapata Joshua Younger és Nikolaos Panigirtzoglo vezetésével a márciusi zuhanást követő korrekciót vizsgálták, és arra jutottak, hogy a BTC képes megtartani az erejét, tartósnak ítélhetjük.
Paul Tudor Jones, az ismert milliárdos befektető szerint a bitcoin minden egyes túlélt nappal egyre erősebbé válik. Ráadásul a többi eszközosztállyal összehasonlítva a bitcoin még fiatal, ezért különösen érdekes lehet a befektetők számára.
A bitcoin számára pont ezek a faktorok, a tartósság, a rugalmasság, és, hogy tartja az erejét, lehetővé teszi, hogy komoly zuhanások után is magához térjen. Mégpedig ez a ciklikusság a nagy csúcsok és a mély aljak között ahhoz vezet, hogy az átlagolós vásárlási módszer kifejezetten jó profittal kecsegtet.

A realizált ár elérte a 6000 dollárt

A BTC árfolyama ciklikusan mozog, ezért is érhető el profit az átlagolós vásárlással. Van viszont egy másik fajta ár, amelyet mérni szokás, ez pedig most érte el először a 6000 dollárt.
Az úgynevezett realizált ár az elmúlt évtizedben az összes megvásárolt bitcoin árának az átlagából van kiszámolva.
A Glassnode meg is határozta, hogy egészen pontosan melyik adatokból van levezetve ez az ár:

„A napi záróárak helyett a realizált árhoz az egyes értékesített coinok vételárát vesszük alapul. Ezt az UTXO alapján tudjuk ellenőrizni, hogy az adott coin mikor mozdult utoljára, és abban az időpillanatban mekkora volt az árfolyam.”


Az, hogy a realizált ár ilyen magas, azt mutatja, hogy egyre többen vásárolnak egyre magasabb árfolyamon. Ez viszont azt jelenti, hogy egyre több befektető érkezik a területre, jelenleg is.
A blokklánc elemzésével kapott adatok alapján a bitcoin tényleg egyre erősebb, és egyre több tőke áramlik az eszközosztályba.
Az új, hosszú távú befektetőket pedig valószínűleg megelégedettséggel fogja eltölteni, hogy egy egyszerű átlagolós vásárlási módszerrel is profitot lehet elérni a szektorban.

Olvastad már? A jogi bizonytalanságok ellenére is elindul az OKEx indiai kriptóváltója

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!