Az amerikai elnökjelölt mindegyik gyerekének 2 bitcoint vett

Robert F. Kennedy Jr., az amerikai elnökjelölt korábban már elmondta, hogy támogatja a bitcoint, most pedig megosztotta, hogy mennyire is gondolta komolyan ezt a kijelentést.

Július 26-án a Twitteren mondta el, hogy az év első felében jelentős mennyiségű bitcoint vásárolt, 2-t mindegyik gyerekének.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Azután döntötte ezt el, hogy a májusi Bitcoin Miami konferencia során tett bitcoin-támogató megjegyzései után számos kritikát kapott a kriptoipar részéről.

Kennedy számára az volt a fordulópont, hogy a legtöbb kritika szerint egy kifejezetten volatilis eszközt támogat a kijelentéseivel, közben pedig számára nincs tétje a dolognak.

Elmondása szerint nem sokkal a konferencia után úgy döntött, hogy akkor ideje komolyan venni a dolgokat, és nem csak beszélni róla, így mind a hét gyerekének vett 2-2 bitcoint.

Kennedynek négy fia van, és két lánya, 22 és 38 év közöttiek, a hetedik pedig a jelenlegi feleségéé, a színésznő Cheryl Hines lánya. Kennedy és Hines 2014 óta házasok.

Mikor a konferencián beszédet tartott, és bejelentette, hogy bitcoinban is fogad kampányadományokat, világossá tette, hogy semmilyen személyes bitcoin-vagyonnal sem rendelkezik.

„Én nem vagyok befektető, és nem azért vagyok itt, hogy pénzügyi tanácsot adjak bárkinek is.”

A mostani bejelentésével így Kennedy első alkalommal ismeri el, hogy birtokol kriptopénzt.

Egy kiszivárgott vagyon-nyilatkozat alapján, június végén látott napvilágot, hogy az elnökjelölt 100 és 250 ezer dollár közötti értékben rendelkezik bitcoinnal.

Viszont ha az említett 14 bitcoint vesszük alapul, és a konferencia utáni napok átlagosan 26800 dolláros árfolyamát, akkor Kennedynek nagyjából 380 ezer dollárnyi BTC-vel kellett volna rendelkeznie.

A cikk írásának a pillanatában az árfolyam 29500 dollár körül van, így most már 410 ezer dollárnyi bitcoinról van szó.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Twitter beszélgetés során Kennedy megerősítette, hogy az USD fedezetére a bitcoint használná fel, és így az eszközosztály kivétel képezne a tőkenyereség-adó alól.

Elmondása alapján a bitcoin visszahozhatja az innovációt Amerikába, a nyereségadó alóli kivétel pedig szerinte a lakossági befektetőkre és a kisvállalkozásokra lenne csak érvényes.

Ha a nagy cégek is részesülhetnének ilyen kedvezményekben, akkor a BlackRock vagy a Goldman Sachs elképesztő előnyhöz juthatna a többiek kárára.


Olvastad már? Jöhet a Bitcoin rali?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ez döntheti el az XRP következő mozgását

Az XRP rövid távon egyértelmű gyengülést mutat, miután letört a korábbi emelkedő trendvonal alá, és jelenleg 1.45 dollár alatt kereskedik. Ez önmagában még nem jelent...

Az arany zuhan, Bitcoin tartja magát – változik a piac

A jelenlegi piaci környezet szinte tankönyvi példája annak, amikor az aranynak erősödnie kellene. Háború zajlik a Közel-Keleten, olajlétesítményeket érnek támadások, amerikai hadihajók vannak jelen a...

A Bitcoin esik, de a nagyok vásárolnak – csendben épül a következő mozgás

A Bitcoin árfolyama 70.000 dollár közelébe esett vissza, ami körülbelül 20.2%-os csökkenést jelent a korábbi szintekhez képest. A felszínen ez egyértelmű gyengülésnek tűnik, azonban az...

Közel a kriptotörvény? Stablecoin-megállapodás jöhet

Úgy tűnik, a hónapok óta húzódó kriptoszabályozási vita most végre fordulóponthoz érkezhet. Egy friss értesülés szerint a Fehér Ház és amerikai törvényhozók között megszületett egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.