Az Alyx divatmárka IOTA-alapú ellátási láncot tesztel

-

Az Alyx – egy luxusmárka, amelyet korábban a Lady Gagával és Kanye Westtel együtt dolgozó Matthew Williams alapított – elindította a saját, IOTA-alapú tesztprogramját, hogy növelje az ellátási lánca átláthatóságát.
A hír a divatipar egyik „saját” magazinjában, a Vogue Business lapjain látott napvilágot.
Williams – aki 2016-ban az Alyx-nál végzett munkájáért LVMH-díjra is nevezve lett, és élenjáró partnere a Moncler, Nike és a Dior Men márkáknak – a londoni székhelyű Evrythng IoT szoftvercéggel, és az Avery Dennison ruhagyártóval közösen indította a blokklánc tesztet.

A jelentések alapján az IOTA egy „internet of things” fókuszú elosztott főkönyvi technológiát fejlesztő cég terméke, amely saját architektúrát hozott létre, a Tangle-t.
A blokklánccal ellentétben a tangle nem blokkokat és bányászatot használ, hanem az úgynevezett irányított körmenetes gráfot, ahol a különböző tranzakciók különböző láncokon mennek végbe, egyidejűleg.
A tesztüzemről szóló jelentés megerősíti a korábbi, az Alyx és az IOTA együttműködéséről szóló híreket.
A tesztüzem során kilenc Alyx termékre kerül rá az ellátási láncot felfedő QR-kód, amely megmutatja a felhasznált anyagok származási helyét, a gyártás helyét, és a szállítási információkat.
A jelentés szerint miután az Alyx beszállítói megadják a megfelelő adatokat, az Everythng feltölti azokat a tangle-ra, miközben az Avery Dennison létrehoz egy egyedi digitális azonosítót minden egyes ruhadarabhoz.
Miközben a maga módján ez a tesztüzem limitált lesz, a Vogue Business számára Williams elmondta, végső célja az Alyx termékek mindegyikét blokkláncra vinni, az átláthatóság érdekében.
Ahogy a magazin megjegyzi, a divatipar egy megfontolandó kihívás előtt áll, az ellátási láncaik adatainak blokkláncra vitelével, hiszen egy-egy különleges ruhadarab létrehozásakor anyagok és beszállítók széles skáláját igényli.

Michael Colarossi, az Avery Dennison fejlesztésekért felelős alelnöke a magazinnak elmondta, a blokkláncos megoldások esetében a kulcs az azonosítás és az automatizálás növelése, „hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk rögzíteni, majd kinyerni a kérdéses adatokat”.
Williams szerint a blokklánc integrálása a rendszerükbe a vártnál kevésbé volt komplex, figyelembe véve, hogy a márka – és az általuk használt adatbázis-rendszer – csupán négy éves, és a legtöbb beszállítójuk Olaszországból van, ahol amúgy is kiállnak az átláthatóság mellett.
Ez az utolsó pont nagyon lényeges, jegyzi meg a jelentés, hiszen a teljes rendszer a megfelelő kezdeti adatok pontosságán alapul.
Idén májusban a ConsenSys állt össze az LVMH francia luxusmárkával és a Microsoft-tal, hogy létrehozzanak egy blokklánc alapú platformot, amely segítségével a fogyasztók meggyőződhetnek az egyes luxustermékek eredetiségéről.

Olvastad már? A bitcoin megváltoztathatja a világ hatalmi egyensúlyát?

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Jön a Bitcoin feleződése – Ez jó hír a Solana, és a LINK számára?

A legutóbbi bikaciklus óta sok minden változott a piacon, és egy dolog, ami talán észrevétlen maradt, az a Chainlink (LINK) trendje. Az elmúlt 30 napban a...

Megdöbbentő kripto kínálat, ami felkészült a korlátlan növekedésre

Vendégbejegyzés A Bitcoin értéke a feleződést követően az egekbe szökhet. Szakértők szerint az árfolyam akár a 200.000 dollárt is elérheti. Ilyen jelentős emelkedés mellett más meglepő...

Hollandiában terjeszkedik a Bybit tőzsde

A népszerű kriptotőzsde a Bybit bejelentette, hogy Hollandiában elindítja a teljesen szabályozott üzletágát a helyi ügyfelei számára. A bitcoin árfolyama ismét 70 ezer dollár fölé...

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!