A bitcoin a százezer dollárt is elérheti a következő bull run során

Naeem Aslam, a ThinkMarkets vezető elemzőjének előrejelzése szerint a bitcoin valahol 60 és 100 ezer USD közötti árfolyamon fog tetőzni a következő bikafutam során – hangzott el a Fox Business által közölt június 24-i interjúban.

Aslam előzőleg június 17-én jósolta, hogy a bitcoin a következő pár héten belül eléri a 10 000 USD-t, köszönhetően az intézményi szereplőknek. A bitcoin június 22-ére sikeresen el is érte ezt a szintet, több mint egy éve nem látott magasságba érve.

Aslam megállapításai alapján a főbb célárak ezután a 20 és az 50 ezer dollár. Úgy érvel, hogy mikor átlépjük a 20 000 dollárt, a témában folytatott beszélgetések konzervatívból izgatott hangvételűbe fordulnak át, és az új várakozás az 50 000 dollár lesz, amely esetleges áttörése esetén a következő célár a 100 000 USD.
Szintén megemlítette az arany mellett a BTC, mint kockázatkerülő menedék szerepét, amelyet sokszor digitális aranyként is emlegetnek.
Ennek a két eszközosztálynak az árfolyamában az elmúlt két hónapban jelentős méretű felfelé mutató tüske jelent meg, amely szerinte az értékpapír-tőzsdékkel szembeni bizalmatlanság, és a folyamatban lévő USA-Kína kereskedelmi háború hozadéka.
A jelenleg tapasztalható emelkedés okaiként ezen diverzifikálásra alkalmas eszközök esetében rávilágított még egy potenciális közel-keleti háború esélyére, és az általános geopolitikai nyugtalanságra.
A BTC már rendelkezik azzal a reputációval, mint a tőke tárolásának biztos menedéke, amelynek bizonyítéka, hogy sok befektető a vezető kriptopénzben parkoltatja a vagyonát.
Ahogy korábban már napvilágot látott, Trace Mayer, a „Bitcoin podcast” házigazdája szerint 2019-ben az árfolyam közel kerül a 21 000 dollárhoz, az ő saját „Mayer Multiple” nevű indikátorának jelzései alapján.


A Mayer Multiple indikátor állítólag egy, a bitcoin pillanatnyi árát és az árfolyam 200 napos mozgóátlagát alapul vevő egyenlet, a várható árfolyam előrejelzésére.

Olvastad már? A bitcoin megváltoztathatja a világ hatalmi egyensúlyát?

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A főnix a Celsius hamvaiból: AI adatközpontra nyergel át az Ionic Digital

A kriptóban kevés olyan projekt van, ami a teljes csődből képes lenne feltámadni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen más ruhát vesz fel. Az Ionic Digital...

Nagyon mennek a stablecoinok a TRON hálózatán

Amikor az átlagos kriptós a TRON-ra gondol, valószínűleg még mindig a 2017-es altcoin-hype, Justin Sun marketinghúzásai vagy az agresszív ármozgások jutnak az eszébe. Pedig miközben...

Öt új deviza került fel a JPMorgan blokkláncos fizetési hálózatára

A blokkláncról a legtöbb embernek rögtön a kriptótőzsdék, a volatilitás és a lakossági spekuláció ugrik be. A hagyományos bankrendszer viszont az elmúlt években teljesen más...

Globális kriptoverseny: London öltönyt ad a szektorra, Kazahsztán meg várost húzna köré

A kripto világa évekig arról szólt, hogy a projektek próbáltak elbújni a szabályozók elől a Kajmán-szigeteken vagy Bahamákon. Ez jól működött egy darabig, de aztán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.